Szavak. Melyeket félünk kimondani. Érzések. Melyeket félünk kimutatni. Egy lélegzetvételnyi idő alatt megváltozhat az életünk. Ráébredünk valamire, aminek talán végig a tudatában voltunk, de mélyre rejtettük. Csakhogy, amit egyszer elrejtenek, az felszínre is fog törni, utána pedig bármennyire is próbáljuk, képtelenek vagyunk újból eltemetni őket… 

Egy smaragdzöld szempár kémlelte szüntelenül a hóval fedett előkertet. Reszketeg sóhaj szakadt fel tüdejéből, és türelmetlenül dobolt ujjaival az ablakpárkányon. Hosszú vörös haja az arcába hullott, amit ő egy kapkodó mozdulat kíséretében söpört ki onnan. A csöndet csak a falióra egyenletes kattogása törte meg, aminek mutatói éppen akkor hagyták el a háromnegyed tizenkettőt. Ugyanebben a helyiségben, az egyik széken egy másik alak foglalt helyet, lábait az étkezőasztalon pihentetve. Egy újságot tartott a kezében, de nem olvasott, szürke szemeit, az ablaknál állóra függesztette. A nő hátrafordult, és elégedetlenül cicegett egyet.

-         Sirius, ezerszer megmondtam, hogy vedd le a lábadat az asztalról! – csattant fel. Ideges volt, és a másik épp kéznél volt, hogy levezesse rajta a felgyülemlett feszültséget. A férfi erre komótosan letette a napi lapot, majd egy laza mozdulat kíséretében levette lábait az asztalról.

-         Meddig akarod még ezt csinálni, Lily? – kérdezte szemrehányóan. – Ettől nem fog hamarabb hazaérni…

-         Aggódom! Az Istenért, hiszen Szenteste van! – csapott a konyhapultra a nő. Szemei szikrákat szórtak.

-         Én is aggódom, de ezzel nem segítesz senkinek… Tud vigyázni magára – tette még hozzá, mintha saját magát is bíztatni akarta volna. A nő megtörten rogyott le az egyik szabad székre.

-         Úgy érzem, nincs értelme ennek az egésznek. Mindennap abban reménykedem, hátha csak egy rossz álom mindez. Fel akarok végre ébredni. Mondd, mikor lesz vége? – meredt Siriusra Lily könnyes szemmel.

-         Lily… - kezdte tétován, ugyanakkor vigasztaló hangon a férfi.

-         Sirius, ne! Ne próbálj meg te is valami hülyeséggel megvigasztalni! Tudom, hogy te is így érzel, úgyhogy kérlek, kímélj meg! Legalább te ne… - Sirius lenyelte a nyelve hegyén lévő választ. Nem is tudott volna igazából mit mondani, Lilynek úgyis igaza volt.

-         Sajnálom – szólalt meg végül. Lily ráemelte tekintetét, amiből ezt lehetett kiolvasni: Mit? Ez nem a te hibád.

-         Nekem kellett volna helyette mennem, mondtam is Dumb…

-         Sirius! – szólt rá Lily. – Akkor aggódhatnánk érted. Igen, tényleg sokkal jobb lenne – tette hozzá ironikusan. Sirius csak legyintett egyet.

-         Azt hiszed, miattad nem virrasztanék itt az ablak mellett? – kérdezte Lily egy halvány mosoly kíséretében. Smaragdzöld szemeiben még ott csillogtak a könnyek, akár a gyémántok. Tekintete csak még elragadóbbá vált ettől, mintha ékkövek ragyogtak volna pillantásában.

-         Hülyeségeket beszélsz, jobb lenne, ha lepihennél – Lily erre fancsali képet vágott.

-         Nem hiszem el, hogy ennyire bolond vagy!

-         Én meg nem hiszem el, hogy ennyire makacs vagy! – vágott vissza Sirius.

-         Már megtanulhattad volna évek alatt… – engedett meg magának egy aprócska nevetést.  Egyik kezét közben finoman Siriuséra kulcsolta. Sirius viszonozta a szorítást, majd gyengéden kihúzta ujjait a nő ujjai közül. Lily hirtelen zavarában megköszörülte a torkát, majd az óra pillantott. Az épp abban a pillanatban hagyta el az éjfélt.

-         Már karácsony van – suttogta, miközben kézfejével megtörölte az arcát. Sirius tekintete is a faliórára siklott. Elmosolyodott, majd a kabátzsebébe nyúlt, és egy kis csomagot rakott az asztalra.

-         James a lelkemre kötötte, hogy ezt minél előbb adjam oda neked – tette hozzá magyarázatképpen. – És ha már itt tartunk, itt az enyém is – helyezett még egy csomagot a nő orra elé. – Boldog karácsonyt! – mosolyogott Lilyre. A nő viszonozta a gesztust, majd óvatosan férje ajándékáért nyúlt. Úgy emelte fel, mintha az üvegből lett volna, és remegő kézzel kezdte el bontogatni. Egy perccel később azonban, megdermedt a mozdulat közben, és visszahelyezte az asztalra. Sirius kérdőn pillantott rá.

-         Úgy szeretném kinyitni, hogy James is itt van… - A férfi megértően bólintott. Lily most az ő ajándékért nyúlt, majd egy mozdulattal letépte róla a papírt. Abból egy mesekönyv bukkant elő, aminek a borítóján mozogtak a figurák. Lily csodálattal szemlélte a színes lapokat. Sirius zavartan vakargatni kezdte a feje búbját.

-         Gondoltam, jól jön majd a kicsinek – bökött Lily hasa felé, amin még egyáltalán nem látszottak a terhesség jelei.

-         Köszönöm – mosolyogott Lily, majd felállt és megölelte Siriust. Nem kérdezte meg, hogy tudta e, hogy mindig is vágyott egy varázsló mesekönyvre, ugyanis neki az ilyesmi kimaradt a gyerekkorából, ő mugli meséken nőtt fel, ahol nem mozogtak az illusztrációk. Sirius sután végigsimított a nő haján. Nem mondta meg, hogy tudta, Lily mindig is vágyott egy ilyen könyvre. Miután szétváltak, Lily besietett a nappaliba, és egy csomaggal tért vissza.

-         Ez a tied – nyújtotta Sirius felé. – Boldog karácsonyt! Mivel a tavalyi ajándékod eléggé „humoros” volt – itt vágott egy fintort -, most tőlem is ilyesmire számíthatsz – majd magához képest szokatlanul elvigyorodott.

-         Azt hiszem, James rossz hatással van rád – motyogta Sirius az orra alatt, miközben elkezdte kibontani a csomagot. Abból egy kutyanyakörv került elő.

-         Ez komoly? – kérdezte vigyorogva a férfi. Lily erre elnevette magát, majd bólintott.

-         Nézd, még saját bilétád is van! – mutatott egy apró kis tappancs alakú fémbilétára, amibe bele volt vésve, hogy Tapmancs, valamint alatta egy cím is szerepelt. – Hogy el ne tévedj – mondta Lily kuncogva. Sirius villantott rá egy féloldalas vigyort, majd felcsatolta a nyakörvet, és a következő pillanatban már a helyén egy nagy, fekete medveszerű kutya ült. Az állat megcsóválta a farkát, majd vakkantott egyet. Egy szempillantás alatt fogta magát, és átcsörtetett a nappaliba.

-         Sirius! – sikkantotta Lily. – Megmondtam, hogy a lakásba nem garázdálkodhatsz kutya alakban! – A válasz még egy vakkantás volt, majd felugrott a kanapéra. – Sirius! – kiáltotta Lily, majd utána eredt. – Jamesnek se engedem, hogy szarvasként mászkáljon itt össze-vissza… - A kutya mintha meg se hallotta volna, végigfutott a nappalin. – Nem fogok itt kergetőzni veled! – adta meg magát Lily, majd a kandalló előtti szőnyegre telepedett, és hanyatt feküdt a puha szöveten. Két pillanat múlva, a nő elől a plafont egy kutyafej takarta el. Sirius nyáltámadást indított Lily arca ellen.

-         Fúj! – tiltakozott a nő, és próbálta eltolni magától az állatot. – Hagyd abba! – Sirius eleget tett a kérésnek, és a következő másodpercben már emberi alakban volt Lily fölött, olyannyira közel, hogy az orruk összeért. Lily elfelejtett levegőt venni, amint Sirius csillogó szemeibe nézett. Mintha egy percre megfagyott volna köztük az idő. – Nem így értettem – suttogta, majd nyelt egyet.

-         Bocs – nyögte ki Sirius, hátrébb húzódott, majd miután felállt, felsegítette Lilyt is.

A kanapéhoz ment, majd leült, Lily pedig a kandalló felé fordult. A szoba két legmesszebbi pontján helyezkedtek el, biztonságos távolságra egymástól. Lily csendben figyelte a lángnyelveket, ahogy lassan felemésztik a tűzifát. Most körülbelül ő is úgy érezte magát, mint az a husáng. Fogalma sem volt, mi is történt az előbb, de abban biztos volt, hogy nem ismétlődhet meg újra. Sirius felé sandított, aki a könyökét térdére támasztotta, arcát pedig a tenyerébe temette. Olyan volt, mintha aludt volna, vagy legalábbis elbóbiskolt volna. Kínzó pillantást vetett a férfi felé, de nem mozdult. A szíve mélyén már régen tudta, hogy mi történt, és hogy ez az érzés mindig is ott volt, csak rejtve maradt önmaga elől is. Egy ki nem mondott vágy, ami alattomos módón, eddig megbújt, és most karácsonyeste, felszínre tört.

Sirius olyan messze foglalt helyet, amennyire csak tudott. Fogalma sem volt, mi történhetett az előbb, de abban biztos volt, hogy nem ismétlődhet meg újra. Lily felé sandított, aki háttal állt neki, és a lángokat figyelte. Olyan volt, mint aki teljesen a gondolataiba merült, kizárva a külvilágot. Kínzó pillantást vetetett a nő felé, de nem mozdult. A szíve mélyén már régen tudta, hogy mi történt, és hogy ez az érzés mindig is ott volt, csak rejtve maradt önmaga elől is. Egy ki nem mondott vágy, ami alattomos módón, eddig megbújt, és most karácsonyeste, felszínre tört.

Ekkor kintről mozgás ütötte meg a fülüket, és mindketten egyszerre rántották elő a pálcáikat. Előreszegezték fegyvereiket, majd vártak. Egy perc múlva nyílt az ajtó, de azon semmi nem jött be, mégis becsukódott magától. A következő pillanatban, a semmiből James alakja bontakozott ki. Félredobta a láthatatlanná tévő köpenyt, majd borzas fürtjeiből kirázta a ráhullott havat.

-         Boldog karácsonyt! – kiáltotta vigyorogva.

-         James! – sikkantott Lily, majd átvágott a szobán, és a férfi nyakába vetette magát. – Úgy aggódtam!

-         Most már minden rendben, itt vagyok – suttogta felesége fülébe, majd csókot lehelt ajkaira. Miután szétváltak, barátjához fordult.

-         Egyben vagy? – kérdezte Sirius. James bólintott, majd Sirius a következő pillanatban, férfias ölelésbe részesítette, amolyan vállveregetősben.

-         Tetszett az ajándék? – érdeklődött James, Lilyre pillantva. A nő elmosolyodott.

-         Nem akartam kinyitni, amíg nem vagy itt – felelte.

-         Akkor most már megnézheted – majd James Siriushoz fordult. – Remélem maradsz, és eszedbe se jut pont most lelépni. – Sirius megeresztett egy mosolyt, majd biccentett. James közben átölelte feleségét, és így indultak meg a konyha felé. Sirius némán követte őket. Lily menet közben hátrafordult, majd egy pillanatra találkozott a tekintetük. Egymás szemében látták megcsillanni saját felismerésüket, visszatükröződött, saját elfojtott vágyakozásuk. Ez alatt a pár perc alatt, néma megállapodás született köztük, habár mindketten kínzóan néztek egymásra, nem számított. Itt volt egy harmadik ember - és útban volt egy negyedik is -, akit mindketten szerettek - igaz egész máshogy -, és megpróbáltak úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Csakhogy az érzések, amik felszínre törtek, már soha többet nem bújtak meg szívük titkos zugaiban, kemény feladat elé állítva ezzel mindkettőjüket…

Kísértés. Mely örök életünkben ott lebeg a fejünk fölött. Csakis rajtunk múlik, mihez kezdünk vele, utánakapunk, vagy hagyjuk elúszni. Áldozat. Melyet mindannyiunknak meg kell hozni. Az, hogy ez helyes e, vagy helytelen, afölött már nem mi ítélkezünk. Nekünk, csak a választás joga adatik meg. Apró döntéseké, melyek meghatározzák, kik is vagyunk valójában…