Narcissa Black búskomoran nézett farkasszemet tükörképével. Egy hűvös, decemberi este volt, kint mindent beborított a hó. A szobában, egy régi megafonból andalító zeneszó hallatszott, drámai aláfestést szolgáltatva a nő gondolatainak. Narcissa az eljegyzésére készült. Szőke haja félig fel volt tűzve, szabadon maradt hullámos tincsei pedig lágyan omlottak a vállára. Elegáns királykék estélyit viselt, amely pont kellő helyeken volt nyitott, diszkréten kihangsúlyozva ezzel viselőjének adottságait.

Mint mindig most is gyönyörűen festett, de a tükörbe nézve Narcissa megtörtséget fedezett fel vonásain. Hiba lett volna tagadnia, a szeme nem úgy csillogott, mint egy boldog menyasszonyé. Pedig Luciusnál megfelelőbb férjet aligha kívánhatott volna magának. Aranyvérű volt, gazdag, jóképű és minden szempontból tökéletes. De Narcissa szívét, már másnak ajándékozta, még ha az illető nem is tudott róla. De az is lehet, hogy csak nem akarta észrevenni. Talán így könnyebb volt elmennie.

Tovább fürkészte tükörbéli önmagát, majd felsóhajtott. Black volt, ami kötelességekkel járt, nem akart csalódást okozni a családjának. Andromeda házassága és Sirius szökése után, már nem viselnének el több tragédiát. Úgy érezte kettészakad, mert az egyik fele el akart szökni, el Sirius után, míg a másik bizonyítani akart, mindenáron kiérdemelni a család elismerését. Neki, mint nőnek, nem volt más lehetősége arra, hogy ezt megtegye, csak egy tökéletes házasság. Ugyanakkor mégsem volt választása. Nem tudott volna elmenni, képtelen lett volna rá. Belőle hiányzott az a tűz, ami Bellában és Siriusban megvolt, aminek köszönhetően mindketten hihetetlenül erős egyéniségek voltak. Egymással szemben, két különböző oldalon.

Lassan felemelkedett az öltözőasztal mellől, és az ablakhoz sétált. Elmerengve tekintett ki rajta, és végigjártatta pillantását a hófehér birtokon. Ma végérvényesen elkötelezi magát Lucius Malfoy mellett, ami egyet jelent a Voldemort melletti elkötelezettséggel is. Ettől tartott leginkább, hogy majd be kell állnia a halálfalók közé, hogy követnie kell majd leendő férjét, és ezzel az Ő ellenségévé fog válni. Töprengéséből az ajtó felöli nesz zökkentette ki. Odafordította a fejét, de nem lepődött meg a belépő láttán. Számított rá, hogy eljön. Ismerte.
- Sirius – köszöntötte halkan. - Hogy jutottál be? – kérdezte közönyös hangon, majd jobban szemügyre vette a férfit. Utazóköpenyt viselt, alatta pedig egy lezser inget és fekete nadrágot, mégis, Narcissa számára elegánsabbnak tűnt, mint az a sok ficsúr, akik a bálokon a legújabb talárdivatot hordják. Hosszú, sötét haja – amely annyira jellemző a Blackekre -, lágyan omlott szép vonású arcába, szemei pedig úgy ragyogtak, akár a csillagok az égen. Narcissa magában elmosolyodott.
- Az legyen az én titkom – válaszolta Sirius, majd közelebb lépett Narcissához. – Cissa… - kezdte volna, de a nő beléfojtotta a szót.
- Tudom miért jöttél – szólt halkan -, de én már döntöttem. – Fájt kimondania. Mérhetetlenül fájt. Úgy érezte kettéhasad a szíve, de nem tehetett mást. Nem akarta még jobban megnehezíteni a dolgot.
- Én pedig tudom, hogy képtelen lennél egyedül végigcsinálni. Itt vagyok, elviszlek innen – nézett keményen Narcissa szemébe.
- Nem, Sirius – jelentette ki határozottan a nő. – Már túl késő – hazudta. Igazság szerint még nem volt az, és ezt Narcissa is tudta. Nem ez miatt nem akart már elmenni. Nem. Mi értelme lenne, ha elszökne? Ő Siriusnak nem azt jelenti, mint neki a férfi. Hát volna értelme? Nem, nem volna. Ugyanúgy szenvedne, így viszont nem hoz szégyent a családjára.
- Sose késő, Cissa – suttogta Sirius, majd pár lépéssel a nő előtt termett. Narcissa szomorúan nézett a szemébe, majd nagyon halkan - szinte csak tátogva - megkérdezte:
- Hát nem tudod? – Majd választ se várva fordított hátat a férfinek, és tekintetét a havas birtokra szegezte. Szemét szúrták a könnyek, mégis képtelen volt sírni. Nem szándékozott magyarázatot adni Siriusnak. Most már nem. Érezte, hogy ezzel még nem zárta le a beszélgetést, ugyanis pár másodperc múlva, két erős kar ragadta meg a vállánál fogva és fordította vissza maga felé. Sirius Narcissa álla alá nyúlt, hogy a szemébe nézhessen.
- Cissa, elviszlek innen, és minden könnyebb lesz. – Narcissa felnevetett, a hangjában keserűség csengett, nyoma sem volt benne semmiféle örömnek.
- Ne hazudj nekem! Könnyebb? Ugyan, kinek? Mondd, Sirius! – A férfi nem szólt semmit, tekintete viszont bűntudatot tükrözött.
- Én is így gondoltam – mondta halkan Narcissa. Hosszú csend telepedett közéjük, amelyet pár perc hallgatás után Sirius tört meg.
- Szóval már döntöttél – sóhajtott szomorúan. A nő csak bólintott. Kínkeservesen élt meg minden percet, mióta a férfi betette a lábát a szobába. Sirius tétován felemelte a kezét, de aztán meggondolta magát. Narcissa hátat fordított neki, és ismét kitekintett az ablakon.
- Ha esetleg mégis tehetek érted valamit… - mondta tétován Sirius. Narcissa fájdalmasan összeszorította ajkait, de nem fordult vissza. Biztos volt benne, hogy ez az utolsó alkalom, hogy nem találkoznak többet így. Mert ha mégis, akkor már véglegesen halottak lesznek egymás számára. Narcissa pontosan tudta ezt.
- Csókolj meg, Sirius! – suttogta. Hangja színtelenül csengett, nem volt benne remény, nem volt benne érzelem, csupán ki akarta mondani, hogy megszabaduljon a szívét nyomó tehertől. Tudta, hogy a férfi úgyse teszi meg. De ezúttal tévedett.

Sirius a vállánál fogva maga felé rántotta, majd egy perc habozás után, lehajolt hozzá és finoman megcsókolta. Puha ajkai, lágyan simogatták Narcissáét, szinte alig ért hozzá, mégis a nő úgy érezte menten lángra lobban. Sirius lassan mélyítette el a csókot, közben kezeit Narcissa derekára csúsztatta, és szorosan magához vonta. Erősen tartotta, a nő mégis úgy érezte, nem eléggé. Türelmetlenül beletúrt a hajába, minél többet akart érezni belőle. Ujjai lágyan szántottak végig a hosszú, fekete tincsek között, tapintásuk olyan volt, akár a selyem. Sirius erre még közelebb húzta magához Narcissát, aki úgy érezte alig kap levegőt, mégis most él igazán. Nem akarta elengedni Siriust, nem akarta, hogy ez a pillanat véget érjen.

Ám nem tarthatott örökké ez sem. Pár perc múlva Sirius megszakította a csókot, majd rekedten megszólalt:
- Sajnálom, Cissa, ha valaha is fájdalmat okoztam volna neked. – Erre Narcissa nem mondott semmit, de Sirius nem is várt választ. A nő lehajtotta a fejét, és megpróbálta elraktározni emlékeiben, az iménti csók minden apró mozdulatát. Kisvártatva felnézett, egyenesen bele Sirius ragyogó szemeibe. Narcissa magába akarta vésni, a férfi arcának minden vonását. Érzékien ívelt ajkait, szép vonású orrát, sötéten csillogó íriszeit. Pár percig csak szótlanul nézték egymást, majd kisvártatva Sirius törte meg a csendet.
- Jobb, ha megyek. – Narcissa némán bólintott. – Ég veled, Cissa – búcsúzott, majd megindult az ajtó felé.
- Sirius, várj! – szólt utána a nő. Erre ő megtorpant. Narcissa sietve szelte át a köztük lévő távolságot. Lassan felemelte a kezét, majd tétován végigsimított Sirius arcán.
- Vigyázz magadra! – suttogta.
- Te is, Cissa! – válaszolta Sirius, majd rövid habozás után homlokon csókolta a nőt, és kilépett az ajtón.

Narcissa még egy darabig nem mozdult, csak állt és a kilincset nézte meredten. Majd pár perc elteltével a faliórára pillantott. Itt az idő, hamarosan lent kell lennie. Lassan elindult a megafon felé, és egy mozdulattal lekapcsolta. A tükör elé lépett, és még egyszer belepillantott. Egy mélyet sóhajtott, még fújt magára egy leheletnyi parfümöt, és felszegett fejjel távozott a szobából.