Az árnyak egyre közeledtek, és én még mindig ugyanott álltam földbegyökerezett lábakkal. A rémülettől mozdulni se bírtam, a szívem pedig úgy vert, mintha ki akarná szakítani az egyik bordámat. Miközben az árnyékokat figyeltem, a hátam mögött is mozgást hallottam. Ösztönösen megfordultam, és egy hatalmas fekete kutyát fedeztem fel a sötétbe.

A szám sikításra nyílt, de a hang a torkomon akadt. Csapdába estem. Egy nagyot nyeltem, és az ujjaim görcsösen szorították a pálcám. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem. A kutya közelebb jött, miközben én megpróbáltam hátrálni, de az izmaim, ismét nem reagáltak. Megbökött az orrával, és abba az irányba kezdte húzni a nadrágom szárát, amerről jöttem. Eszébe sem jutott bántani. Én erre fellélegeztem, és csak egy percet haboztam tovább.

Elindultam visszafelé, olyan halkan, ahogy csak tudtam, de már késő volt. Az alakok, akik eddig csupán árnyékot vetettek, befordultak a sarkon. Felemeltem a pálcám támadásra készen, de nem volt rá szükség, ugyanis amikor közelebb értek, Mattet és Franket ismertem fel.
- Matt! – sikkantottam, és a nyakába vetettem magam.
- Lotte! Mi… Hol van James? Baj van? Hogyhogy egyedül mászkálsz? – Az utolsó kérdésnél a szemei már szikrákat szórtak. Kibontakoztam az ölelésből, és elmeséltem neki mi történt. Eközben Frank átvizsgálta a terepet, és a kutya is eltűnt. (Bár azt nem tudom, hogy mikor.)
- És Sirius hagyott egyedül eljönni?! – vicsorgott.
- Izé… Én csak… - vakartam meg a fejem búbját.
- Esküszöm, saját kezűleg nyírom ki, ha megtalálom!
- Ne! – sikkantottam. – Matt, ez… Én csak nem bírtam ottmaradni vele! Kérlek… Az egész az én hibám!
- Még hogy… még hogy a te hibád!? Nem – jelentette ki eltökélten, és elindult visszafelé a folyosón. Olyan gyorsan ment, hogy szinte futnom kellett mellette.
- Ne csinálj hülyeséget! – könyörögtem neki. Mintha meg se hallotta volna. Elég hamar visszaértünk a kiindulási pontomhoz, ahol Sirius még mindig ott állt, és az ájult, megkötözött halálfalókat figyelte. Mikor észrevett minket, megszólalt:
- Jó, hogy jöttök, mert… - De nem tudta befejezni, mert Matt se szó se beszéd, behúzott neki egyet.
- Ne! – sikítottam. – Matt, hagyd abba! – rivalltam rá.
- Most meg mi a fasz van? – kérdezte Sirius az orrát markolászva. Matt vicsorogva újabb ütésre emelte az öklét, de Sirius ekkor már résen volt, így lebukott, és most ő vágta orrba Mattet.
- Megőrültetek?! – visongtam tovább. – Hagyjátok abba! – A fiúk rám se hederítettek, hanem tovább püfölték egymást.
- Csinálj már valamit! – szóltam rá Frankre. Ő csak vigyorogva figyelte a verekedőket.
- Azt hittem, bírják egymást – mondta elmélázva.
- Hülye, idióta, barmok! – kiáltottam az összes jelenlévőnek. Előhúztam a pálcám, és egy jól irányzott átokkal szétválasztottam Siriust és Mattet.
- Mégis mit képzeltek!? Szerintetek az segít valamit, ha szétveritek egymást? – kiabáltam feldúltan, majd Matt felé fordultam. - És nincs szükségem arra, hogy pesztrálj! Egyedül is meg tudom védeni magam! – ordítottam.
- Igen? Akkor mi lett volna, ha nem én és Frank megyünk arra? – üvöltötte vissza. – Nem kellett volna megint ostobán elszaladnod!
- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! – kiabáltam még mindig, de már könnyek szöktek a szemembe. Egy percig sem gondoltam komolyan, amit mondtam, de tudtam, hogy ezzel elvetem a sulykot.
- Persze, igazad van! Csinálj, amit akarsz, nyírasd csak ki magad nyugodtan! – Már nem bírtam visszatartani a sírást, a sós könnyeim utat törtek maguknak, és végig csorogtak az arcomon. Egy gyors mozdulattal megtöröltem a szemem, de ez semmit nem segített. Legszívesebben megint kereket oldottam volna, de most már nem tehettem. - Menjetek innen! – szóltam halkan Franknek és Mattnek.
- Jó! – kiáltotta Matt. – Nem fordul elő többet, hogy megpróbállak megvédeni, ezt megígérem! – szúrta még oda, majd sebesen távozott, Frankkel a nyomában. Miután eltűntek, leroskadtam a földre, és előtört belőlem a zokogás. Nem érdekelt, hogy Sirius a mai napon már másodszorra lát kiborulni. Nem szólt semmit, csak mellém ült, és elbámult valamerre. Én átöleltem a térdem, és elkezdtem előre-hátra hintázni.

Mattel szinte sose veszekedtünk eddig. Persze, voltak köztünk apróbb viták, de egyik sem bizonyult túl komolynak. De ez a mostani más volt. Éreztem. Megbántottam, és ő is engem. Nem akartam belegondolni, hogy most mi lesz. Vajon meddig nem fog hozzám szólni? Ha erre gondoltam, ismét eluralkodtak rajtam az érzelmek, és még jobban magamhoz öleltem a térdem. Nem tudtam abbahagyni a sírást, a könnyeim megállíthatatlanul folytak. Csendben zokogtam, hogy legalább Sirius ne érezze rosszul magát miattam.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, mióta Matték elmentek, de én még mindig teljesen padlón voltam. Sirius egy idő után feltápászkodott, majd szó nélkül felkapott, és elindult velem.
- Tegyél le! – hüppögtem.
- Nem – hangzott a felelet. – Most szépen visszamegyünk a főhadiszállásra.
- Tudok járni – bizonygattam.
- Nem érdekel. Most az egyszer azt csinálod, amit mondok!

Ezen teljesen ledöbbentem, és még tiltakozni is elfejtettem. Szó nélkül hagytam, had cipeljen, és a gondolataimba merültem. Talán bűntudata van, amiért hagyott elmászkálni, ezért viselkedik most így… - tűnődtem magamban. Vagy… Áh, túl sokat kombinálok! Ez az egész hülyeség!

Megpróbáltam nem gondolkozni, ami elég nehéznek bizonyult, tekintve, hogy teljesen túlcsordultak bennem az érzelmek. Főleg Matt miatt, de Sirius is ismét túl közel volt. Innen már nem nagyon szabadulhattam, nem tudtam hova elhúzódni. Megcsapott a belőle áradó illat, és én megint megijedtem. Ez… ez az egész borzasztó kényelmetlen lett számomra. Nem bírtam elviselni, hogy ennyire közel legyen hozzám. Menekülni akartam, elfutni jó messzire, hogy minél távolabb legyek tőle. És a legrosszabb az volt, hogy ezt nem tudtam mivel magyarázni.
- Michelle! – sikkantottam hirtelen. Sirius úgy torpant meg, mintha falba ütközött volna. Kérdőn felhúzta a szemöldökét, válaszra várva. – Izé… Nekem tudnom kell, hogy jól van e – halkult el teljesen a hangom. Csak bólintott, nem szólt semmit, és továbbfürkészte az arcom. Én nem néztem rá, kerültem a pillantását.
- Akkor talán… a legjobb lesz, ha patrónussal üzenek neki – mondta, majd lerakott, és útnak indította a pálcájából előszökkenő, ezüst, négylábú állatot. Pár perc múlva válasz is érkezett rá, Michelle hattyúja képében. A patrónus kitátotta a csőrét, és a húgom hangján szólalt meg:
- Én jól vagyok, ne aggódjatok! Remusszal találtunk pár érdekes dolgot, úgyhogy reméljük, ezek még a hasznunkra válhatnak… A főhadiszálláson találkozunk – hangzottak el az utolsó szavak, majd az ezüst hattyú is szertefoszlott. Egy darabig még mereven néztem arra a helyre, ahol az eltűnt.
- Menjünk! – mondtam határozottan, és még magam is meglepődtem rajta, mennyire erősen cseng a hangom. Siriusnak nem kellett kétszer mondani, megragadta a csuklóm, és maga után húzott.

Elég hamar kiértünk az árvaházból, ahonnan, már gond nélkül hoppanálhattunk. A főhadiszálláson most senki nem tartózkodott, és korántsem volt olyan barátságos, mint nappali fényben.
- Visszamegyek a többiekért, te maradj itt! – utasított Sirius, miután beértünk a szalonba.
- Mi? – kérdeztem kétségbeesetten. Semmi kedvem nem volt itt maradni egyedül. Még a gondolatra is megborzongtam, hogy egy ekkora házban senki nem lenne rajtam kívül. Talán gyerekesen viselkedtem, de nem éreztem itt jól magam. (Ami enyhe kifejezés is volt.)
- Még nem módosítottuk a halálfalók memóriáját, és a többiek nélkülem nehezen találnák meg őket. Nem lenne okos dolog, az este emlékeivel visszaengedni őket – magyarázta. Én akartam minél távolabb lenni tőle, és most tessék, megkaptam. Oké, nem lesz semmi baj, kibírom, amíg visszajönnek a többiek. Elvégre rosszabbat is átéltem már, mint egyedül lenni egy nagy, sötét házban. Erre megborzongtam. - Jól vagy? – kérdezte Sirius szemöldök ráncolva.
- Persze, persze, menj csak – hazudtam. Még vetett rám egy fürkésző pillantást, majd távozott.

Miután elment, az első dolgom az volt, hogy szinte az összes gyertyát meggyújtottam a szalonban. Sajnos, még így sem lett olyan világos, mint szerettem volna. Borzongató félhomály uralkodott még mindig. Hogy némiképp eltereljem a figyelmem, a könyvespolchoz léptem, és sebtében lekaptam egy kötetet. Véletlenszerűen felcsaptam, és beleolvastam.