A lenyugvó nap sugarai, a rózsaszín és a bíbor árnyalatival színezték be az ég kékjét, amely helyenként már indigóvá sötétült. Fél kilenc felé járhatott az idő, Michelle pedig egyfolytában a fürdő és a szobája közt rohangált, mint valami mérgezett egér. Én lehangolva ültem a kanapén, és néztem, ahogy a húgom idegesen dobálja a ruháit, mivel egyikkel sem volt igazán elégedett.
- Mich, abbahagynád végre? – kérdeztem egy kissé idegesen.
- Lotte, elég bajom van nélküled is!
- Hű, de nagy baj, hogy nem találod meg a tökéletes ruhát – ironizáltam. – Kapj fel egy farmert, és egy szexibb pólót, aztán meg van oldva!
Berohant a szobába, és miután két perc múlva visszajött, teljesen meglepődtem. Megfogadta a tanácsom! És milyen jól tette. Tökéletesen az alkalomhoz illett a választása. Egy sötétszürke, szűk farmerban, és egy piros, mélyen dekoltált, kivágott ujjú pólóban feszített, amelyre egy vékonyabb, olajzöld kardigánt húzott.
- Na, látod! – mondtam.
- Hú, el se hiszem, hogy igazad volt!
- A tapasztalat, drágám, a tapasztalat – utánoztam nagynénénket. Erre mindketten elnevettük magunkat.
- És te, miben jössz? – kérdezte. – Ideje lenne elkezdened készülődni.
Az órámra pillantottam, és sajnos igazat kellett adnom neki. Egy sóhaj kíséretében feltápászkodtam, és elindultam a szobám felé, hogy kiválasszam a ruhámat. Bár nekem történetesen az is megfelelt volna, amiben most voltam, de Michelle ragaszkodott hozzá, hogy öltözzek át. Beletúrtam a szekrényem legmélyébe, és találomra kidobtam az ágyra a kezembe akadt darabokat.
Egy ezüstszínű, testhezálló, rövid ujjú tunikát, és egy térdig érő, szűkebb, sötétkék – szinte majdhogynem fekete - nadrágot fedeztem fel. Vállat vontam - mondván ez jó lesz -, majd még kikaptam egy türkizkék övet és egy ugyanolyan színű kardigánt. Felnyaláboltam őket, és bevonultam a fürdőszobába, ahol Michelle a hajával foglalatoskodott. „Gyengéden” kirugdostam, ledobtam magamról a ruháimat, és beálltam a tus alá. Jólesett, ahogy a langyos víz, simogatta bőröm. Felüdítő érzés volt. Jó fél órával később már felöltözve, frissen mosott hajjal léptem ki a fürdőből.
- Hűha! – mosolygott rám Mich. – Extra jól nézel ki.
- Köszi – viszonoztam a gesztust. – Te se panaszkodhatsz – kacsintottam rá.
- Néha azért, majd emlékeztesd Siriust, hogy a szemed az arcodon van – tettem még hozzá. Ő erre szélesen elvigyorodott.
- Na gyere, ideje lesz indulni.
A cipős szekrényhez léptünk, ami valljuk be, igen nagy mérettel büszkélkedhetett. Bár ezen nincs mit csodálkozni, elvégre Mich igazi gyűjtő, és én se panaszkodhatom. Eltartott egy darabig, míg megtaláltam azt a darabot, amelyiket kerestem. Végül diadalittas kiáltottam fel. Egy ezüst magasított, egybe talpú, kerekorrú cipőt tartottam a kezemben. Michelle egy vadító vörös körömcipő mellett döntött. Hát nem is tudom. De miután felvette már láttam, hogy jól választott.
Pár perc múlva már az utca kövét tapostuk. Kerestünk egy elhagyatottabb sikátort, majd megfogtuk egymás kezét, és dehoppanáltunk. Egy hasonlóan sötét helyre érkeztünk, mint ahonnan elindultunk. Egy kis séta után viszont kiértünk egy sokkal fényesebb útszakaszra, ahol folytattuk utunkat. Már messziről hallottam a kiszűrődő zene, dübörgő ritmusát. Mikor befordultunk a sarkon, a Dörgő Pálca előtti kígyózó sorra esett először a tekintetem. Ez így nem lesz valami jó. Hogy fogunk bejutni?
A kérdésemre perceken belül megkaptam a választ. Sirius lépett ki a szórakozóhelyről, és némi nézelődés után észre is vett minket. Elindult felénk, és mikor odaért csókkal köszöntötte húgomat.
- Sziasztok! – vigyorgott. Eközben átkarolta Michelle-t, és magához húzta.
- Szia – köszöntöttem fásultan.
- Minden oké?
- Naná. - A sor vége arra van – mutattam a várakozó sokaságra. Ő erre csak nevetett, nem szólt semmit, és mintha mi sem történt volna folytattuk utunkat. Mikor beléptünk a szórakozóhelyre egy biztonsági őrrel találtam szembe magam. Sirius csak intett, úgy tűnt ismeri a fazont.
- Ők velem vannak, Ted – közölte, mire a nagy melák biccentett, és utat engedett nekünk.
Mikor beléptem, megcsapott az alkoholbűz és az erős füstszag. Egy lépcső vezetett lefelé, ahol hatalmas tömeg tombolt, és tompafények világították meg a színpadot, ahol egy zenekar pengette a húrokat. Eléggé metálos számot játszottak éppen. A megvadult emberektől alig tudtam mozdulni. Michelle még időben utánam kapott, mielőtt elsodródtunk volna egymástól. Ő Siriusba, míg én belékapaszkodva haladtunk egy nagy asztal felé, ahol már ültek. Ez a rész kicsit csendesebb volt, már ha élhetek ezzel a kifejezéssel. Bár még így is majd kiszakadt a dobhártyám.
Alig hallottam, mikor Sirius közölte, hogy akik itt ülnek a barátai. Három alakot pillantottam meg. A legszélén ülő egy barna hajú, kicsit nyúzottabb ábrázatú, borostyán szemű srác, éppen most vett minket észre, és a kezét nyújtotta.
- Remus Lupin – mondta, illetve inkább kiabálta, mivel alig lehetett hallani valamit a nagy hangerőtől.
- Charlotte Foster – mutatkoztam be én is, és megeresztettem felé egy mosolyt.
Szinte felocsúdni se volt időm, már egy másik srác kezét szorongattam, akinek fekete haja, olyan borzolt volt, mintha egy tornádó közepéről érkezett volna. Orra hegyén kerek szemüveget viselt, és meleg barna szeme huncutul csillogott. Ha jól értettem, James Potternek hívják.
Végül pedig egy alacsonyabb, kövérkés, vizenyős szemű, szőke hajú fiúval néztem „farkasszemet”.
- Pe… Peter Pettigrew – makogta. Eléggé meg kellett erőltetnem a fülem, hogy halljam.
- Hölgyeim, mit hozhatok inni? – kérdezte Sirius.
- Rád bízzuk! – válaszolt Michelle, mielőtt én bármit mondhattam volna.
- Hé, a magad nevében beszélj! – De már késő volt, ugyanis Sirius már el is tűnt.
- Én a helyetekben nem bíztam volna rá a piát – közölte velünk Remus. Erre elég savanyú képet vághattam, mert elkezdtek nevetni.
- Remus, ne mondj nekik ilyeneket! – nevetett James. – Ne aggódj, Sirius tudja, mit csinál – fordult felém. Hát ez biztató. Teljesen megnyugodtam.
- Na, itt is vagyok – Érkezett meg az emlegetett szamár. Majd letett elénk két üveg Lángnyelv whiskyt, és pár poharat.
- Ezt nem csak nektek hoztam, úgyhogy nem kell mind meginni! – Haha! De vicces. - Hé, Ágas, Lily nem akadt ki, hogy mégis eljöttél? – fordult James felé.
- Hát eléggé ideges lett, de nem a buli miatt. Attól fél, hogy megtámadnak hazafelé menet. Mindig azt hajtogatja, hogy most már Harry miatt duplán kell vigyáznunk magunkra.
- És igaza is van – szólt közbe Remus.
- Na, megszólalt Mr. Lelkiismeret – vigyorgott Sirius. Remus egy lesújtó pillantást küldött felé, és visszatért az italához.
Én csak ábrándozva hallgattam a beszélgetést, mert azzal voltam elfoglalva, hogy töltsek inni magamnak és Michelle-nek. Miután letettem elé a poharat, rögtön felhajtotta, majd követelte a következőt. Ezt én meguntam, így az egyik üveget a kezébe nyomtam, a másikat pedig én vettem birtokba.
- Jó szomjas lehetsz – vigyorgott rám Sirius. Nem értem miért kell neki folyton megjegyzéseket tennie. Úgy döntöttem, hogy válasz nélkül hagyom a kis beszólását. Helyette felálltam, és elindultam a bárpult felé. Ha már itt vagyok, legalább érezzem jól magam. Michelle-nek igaza van, ideje, hogy pasizzak egy kicsit.
- Te meg hová mész? – kérdezte csodálkozva Sirius.
- Szórakozni – közöltem. Michelle erre csak nevetett, míg a többiek megmosolyogtak.
A bárpult felé menet többször is majdnem kiverték a kezemből az üveget. Egy-egy bunkó, még szépen nekem is jött, így mire elértem a célom, fájlalva markolásztam a vállam. Körbe tekintettem, hogy felmérjem a felhozatalt, de csalódnom kellett. Egy normálisnak tűnő hímneműt sem láttam a közelben. Ennyit a pasizásról. A színpad felé indultam, hátha ott belebotlom valakibe, de hirtelen szó szerint neki mentem egy illetőnek.
- Hogy az a … A rohadt életbe! Nem tudsz vigyázni! – Elegem volt már, hogy szinte mindenki boksz zsáknak használ.
- Lotte? – kérdezte egy ismerős hang. Ekkor néztem fel, és az öröm egy perc alatt szétáradt tagjaimban. Az illető nyakába vetettem magam.
- Matt! Annyira hiányoztál! – Szorítottam magamhoz. Majd lassan kibontakoztam az ölelésből, és bosszúsan ránéztem. – Mikor jöttél meg? És hogyhogy nem szóltál? Nem hiszem el! Ha nem jövök le, azt se tudom, hogy megérkeztél!
- Pedig küldtem baglyot. Lehet, hogy elkeveredett a levél.
Bár most ez sem érdekelt. Nagyon örültem, hogy látom. Matt az egyik legjobb barátom volt, aki pár hónapot külföldön töltött a munkája miatt. Alaposan szemügyre vettem. Nem változott semmit. Borostásan férfias arcán ott ült az elmaradhatatlan szelíd mosolya, kék szemében a viszontlátás öröme csillogott, és hosszú, sötétbarna haját továbbra is copfba kötve hordta. Gyerekkorunk óta ismertük egymást, és szinte elválaszthatatlanok voltunk. Vele derítettem fel a házkörüli titkos utakat, vele fogócskáztam a nyári szünetekben, és tőle kaptam életem első csókját.
- Jól nézel ki – bókolt.
- Köszi. Te is, mint mindig. Amúgy nem is értem miért csodálkoztam azon, hogy itt talállak. Haza jössz, és az első dolgod leinni magad a sárgaföldig. Nem csalódtam benned – teszem hozzá nevetve.
- Én viszont csodálkozom azon, hogy itt talállak. Kivel jöttél? – kérdezte. – Csak nem egy új pasi?
- Nem. Michelle-el jöttem és az új barátjával.
- Akkor a húgod is itt van?
- Aha. Szerintem örülni fog, hogy visszajöttél. Mindig azt mondta, hogy mióta elmentél, olyan vagyok, mint aki citromot nyelt. Azt mondja, te vagy a másik felem.
- Akkor jól mondja – nevetett, majd hangnemet váltott. - Hiányoztál. – Nézett mélyen a szemembe.
- Te is nekem – mosolyogtam rá, majd még egyszer megöleltem.
- Gyere, bemutatlak az újdonsült ismerőseimnek.
- Oké, oké megyek. - Megfogtam a kezét, és visszavezettem az asztalhoz. Mikor visszaértünk, Mich rám pillantott, és Mattet észre sem véve így szólt:
- Ez aztán gyors volt. Találtál valami cuki egyedet?
- De még milyen cukit! – nevetve Mattre mutattam.
- Matt?! Nahát – ámult Michelle.
- Hello – intett Matt.
- Ti ismeritek egymást? – kérdezte Remus. Én bólintottam.
- A legjobb barátom, és egyben másik felem. – Sirius meghökkenve nézte Mattet, majd észrevettem, hogy a többiek is hasonlóan reagálnak.
- Mi van?- kérdeztem.
- Csak az, hogy ismerjük a másik feledet – ironizált James. Most rajtam volt a meglepődés sora.
- Igen? És honnan? – fordultam Matt felé. Mintha Remus nemet intett volna a fejével, és mintha Matt egy pillanatra elbizonytalanodott volna. Szinte felfogni sem volt időm azt, amit látok.
- Egy szórakozóhelyről – felelte gondolkodás nélkül.
- És melyikről? – faggattam tovább.
- A…
- A Zenélő Üstből – segítette ki Sirius. Én összehúzott szemekkel vizsgálgattam őket.
- Jó lenne, ha nem néznétek hippogriffnek! – csattantam fel. Majd se szó, se beszéd elrohantam.
Kifutottam a zsúfolt szórakozóhelyről. Józanító hatást gyakorolt rám a hirtelen jött friss levegő. Beszaladtam egy kihalt mellékutcába, és ott pihegve megálltam. Akkor vettem észre, hogy még mindig a kezembe szorongatom a whiskys üveget. Fogtam, és jól meghúztam. A folyadék, mintha tüzes lett volna, szinte lángra lobbantotta torkom. Szemeim megteltek könnyel, ahogy a viszontlátás örömére, később pedig a csalódottságomra gondoltam. Erre újból belekortyoltam az üvegbe.
Haragudtam Mattre. Nem azért, mert nem mondta el, hogy ismeri Siriusékat – hiszen én is csak ma ismertem meg őket -, hanem mert éreztem titkol valamit. Ez tőle esett a legrosszabbul. Én mindig őszinte voltam vele, akkor is, mikor nem szabadott volna elmondanom valamit, vele mindig megosztottam. Gyermeki fejjel esküt tettünk – természetesen nem megszeghetetlent -, hogy mindent elmondunk egymásnak. Szomorúan vettem tudomásul, hogy ezt már csak én tartom be.
Újabb korty whiskyt öntöttem le torkomon. Közben szédelegve elindultam egyenesen. Fogalmam se volt, hogy hova vezet ez az utca, de nem is érdekelt. Ide nem hatoltak be az utcai lámpák vidám fényei, alig láttam bármit is. A sötétség fátylat borított rám. Hirtelen szúró érzést éreztem a tarkómon.
Valaki figyel! Hasított belém a felismerés. Az alkohol hatása miatt kissé kótyagos lettem, de fel tudtam mérni a helyzetem. A pálcámat megszorítottam és futásnak eredtem arra, amerre sejtettem a főbb utcákat, de mintha valami megfagyasztott volna. Megdermedtem. Már nem emlékszem, hogy a döbbenettől, vagy valami más hatására, de nem bírtam mozdulni. Eközben egy sötét árny egyre csak felém közeledett.