Sirius nem keresett meg aznap. Legbelül persze élt bennem a remény, hogy másképp lesz, de végül is érthető, én hagytam ott. Lassan üresség lett úrrá rajtam, és már nem értettem mit, miért tettem. Hülye voltam! Nagyon. De én mindig is ostobaságokat követtem el, mindig elszúrtam mindent.

A nap hátralévő részében nem kezdtem magammal semmit. Fogtam egy zacskó chipset, és temérdek mennyiségű csokit, majd szépen magamba tömtem mindet. A legkevésbé sem érdekelt a szervezetemre tett hatásuk. Kellett egy kis endorfin. Meg különben se voltam soha, az a diétázós típus.

Este korán elmentem aludni, és hamar el is nyomott az álom. Aztán olyan éjjel egy óra felé, kiabálásra ébredtem. Valaki elkezdte kövekkel dobálni az ablakom. Mi a jó büdös franc van? Talán a szüleim haza jöttek, és nem találják a kulcsot?

-         Molly! MOLLY! – Sirius hangjára ismertem. – Azonnal nyisd ki azt a rohadt ablakot! - Kíváncsi voltam, ezért eleget tettem kérésének. Bocsánat. Üvöltésének. A srác nagyon lestrapáltnak nézett ki. Tuti, hogy részeg volt. Na azért nem annyira, hogy kidobja a taccsot, de annyira igen, hogy idejöjjön és ordítson.

-         Csendesebben! – szóltam rá. – Felvered az összes szomszédot.

-         Hát képzeld, KURVÁRA NEM ÉRDEKEL! – Erre több helyen fények gyúltak és a kíváncsi szomszédok sorban kidugták a fejüket az ablakon, hogy ellenőrizzék, mi a helyzet, az élen Mrs. Barryvel.

-         Látod, meg lett az eredménye az ordítozásodnak! – rivalltam rá. – Mit akarsz az éjszaka közepén?

-         Hogy mit akarok? Hogy MIT? Felkeltem, erre te nem voltál sehol! Otthagytál, ENGEM! – ordított tovább. Aha, szóval ez bántja a férfi egóját. Gondolhattam volna. De esetleg lehet, neki is jelentett valamit a tegnap este. A remény hal meg utoljára, ugyebár. – Azonnal engedj be!

-         Nem engedlek! Különben is részeg vagy! Ilyen állapotban nem beszélek veled!

-         Engedj be, vagy BERÚGOM AZT A KURVA AJTÓT! – Oké, kezdtem egy kissé megrémülni a viselkedésétől. És valahogy az volt az érzésem, hogy simán meg is teszi, arról nem is beszélve, hogy nem hiszem, hogy túl nagy akadályt jelent neki. Bár, ebben az állapotban…

-         Ugyan, ebben az állapotba arra sem lennél képes, hogy egyenesen járj!

-         Jól van, akkor használom a pálcám! – Ajaj! És a szomszédok még mindig figyelnek. A következő szavaimat nekik intéztem:

-         Ne is törődjenek vele, nem tudja, miket beszél – integettem mosolyogva. Páran vissza is húzódtak, de Mrs. Barry természetesen még mindig úgy figyelt, mint egy héja a vadra, amire épp most készül rávetni magát. Jobbnak láttam, ha beengedem Siriust. Kelletlenül lecsoszogtam a lépcsőn, majd berángattam a házba.

-         Te teljesen megőrültél? - szegeztem neki a kérdést. – Te mondtad, hogy titokban kell tartanotok a mágiát, erre elkezded ordibálni, hogy kinyitod a pálcáddal az ajtót. Normális vagy?

-         Erről is te tehetsz!

-         Én? Szóval ÉN tehetek róla!? És még mit akarsz rám kenni? Megmondtam, ilyen állapotban nem beszélek veled. Majd ha kijózanodtál.

-         Arra várhatsz.

-         Tudod, hogy most milyen közel állsz ahhoz, hogy felpofozzalak? – kiabáltam mérgesen. – Menj haza, Sirius!

-         Nem megyek sehova, amíg nem beszélsz velem!

-         Nem? – Oké, ha nem, hát nem. – Akkor én megyek el.

-         Persze, mert könnyebb lelépni, MI? – Erre visszafordultam.

-         Ide figyelj! Te… – Itt mellkason böktem, aminek az lett az eredménye, hogy ráesett a kanapéra. Nos, igen, mint már fentebb említettem, eléggé részeg volt. - Neked fogalmad sincs, min mentem keresztül az elmúlt hetekben! Kiborultam!

-         ÉS EZ MAGYARÁZAT?

-         Nem annak szántam! De ha itt akarsz maradni, tényleg jobban teszed, ha kijózanodsz! – Azzal kisiettem a konyhába, és főzni kezdtem egy jó erős kávét. Majd a gyógyszeres szekrényhez léptem, és előkerestem az aszpirint. Töltöttem egy pohár vizet, és Sirius kezébe nyomtam. – Gyerünk! – adtam ki az utasítást. – És lehetőleg, ide ne hányj nekem.

-         Ez meg mi?

-         Vedd be és kész! – Kelletlenül bár, de megtette. – Oké, mindjárt kész a kávé. Azt is idd meg! – Majd a kezébe nyomtam egy bögrét. – Gyerünk! – Miközben ő a kávéval „birkózott”, én felszaladtam egy tiszta törölközőért. – Most pedig menj és zuhanyozz le! – Azzal hozzávágtam. - Nincs túl kellemes illatod! Addig átmegyek neked váltócuccért. A kulcs? – nyújtottam a kezemet.

-         Nyitva az ajtó – legyintett.

-         Hogy mi? Nem lehetsz ilyen felelőtlen! Áh… - Inkább megkíméltem egy újabb kioktatástól. Kisiettem az ajtón, és a háza felé vettem az irányt. De gyorsan vissza is szaladtam. Hát igen, nem ártana felöltözni. Ismét ugyanaz a hiba. Én már csak ilyen vagyok.

-         Csak én vagyok! – kiabáltam, mikor visszamentem. Felrohantam a lépcsőn, előtúrtam a szekrényből a farmerom, kikaptam egy felsőt, magamra rángattam a nappali ruha viseletem, majd folytattam félbe hagyott tevékenységem. Vagyis ismét Sirius háza felé vettem az irányt, immár teljes harci díszben.

Mikor beléptem, nem kapcsoltam fel a villanyt, bár így kissé nehéz volt tájékozódnom. Felmentem az emeletre, és beléptem a hálószobába, ahonnan tegnap sietve távoztam. Azóta, olyan felfordulás történt, mintha egy kisebb hurrikán söpört volna végig mindenen. Előkaptam a szekrényből egy farmert, és egy pólót, majd visszaindultam. Ám, ekkor suttogás ütötte meg a fülem. Egy biztos. Nem Sirius az. Akkor meg ki? Jobban mondva kik azok? Lábujjhegyen kiosontam a lépcső korlátjához, ott lekucorogtam, és onnan szemléltem az eseményeket.

Két csuklyás állt a nappali közepén. Na nem! Ilyen nincs! Miért velem történik ez? Oké Molly, csak semmi pánik! Mindjárt kijutok innen valahogy. Szerencsére nem vettek észre, így szemrebbenés nélkül folytatták beszélgetésüket.

-         Fent is körülnéztél? – kérdezte az egyik.

-         Naná! Hülyének nézel?! – A szívverésem is elállt. Felismertem a hangját. Az a szemét volt, aki rám mászott a kocsmában. Hála Siriusnak, akkor megúsztam. De most nincs itt, és nincs is olyan állapotban, hogy akár mit tudjon tenni. A rohadt életbe! Visszairányítottam figyelmemet a beszélgetésre, és közben azon törtem a fejem, hogy tűnhetnék el, minél gyorsabban.

-         Amúgy meg mit is keresünk?

-         Mit tudom én! Valamit, amit a Nagyúr hasznára tud fordítani.

-         És honnan tudhatnánk, hogy mi az, amit arra tud?

-         Te tökkelütött! Világosan elmondta, hogy ereklyeféléket keressünk!

-         Akkor mégis tudod, hogy mit kell keresni!

-         Ebbe most ne menjünk bele. – Te jó ég! Két ekkora idiótát! Lehet, hogy varázslók, de az eszük szerintem a nullával egyenlő. – És te találtál valamit?

-         Úgy nézek ki?

-         Inkább körülnézek fönt még egyszer.

Az nem lesz jó. Nagyon nem. Most mi a fenét csináljak? Gyorsan fogtam magam, és amilyen halkan csak tudtam, bemenekültem a fürdőszobába. Remélhetőleg ide nem néznek be. Ha feljönne a másik is, talán lenne esély, hogy kimenjek, és egyikük se vegyen észre.

-         Hé, Nott!

-         Mi van? – kiabált a lent lévő csuklyás.

-         Gyere csak! Szerintem jobb lenne, ha ezt megnéznéd!

-         Mit találtál?

-         Mondom, gyere!

Itt az alkalom. Kilestem a fürdőajtón, és mikor a csuklyás bement a hálószobába, amilyen halkan és gyorsan csak tudtam, kisiettem a házból. Ez aztán húzós volt! Szólnom kell Siriusnak, minél hamarabb. Miért pont a ma estét választotta a lerészegedéshez!? Beszaladtam a bejárati ajtón, és a lenti fürdő felé vettem az irány. Bekopogtam, majd meg sem várva, hogy kiszóljon, be is nyitottam.

Khm, nos, ott állt egy szál törölközőben,még csurom vizesen. Mintha kitörölték volna az agyamból a célt, amiért ilyen sietve rohantam vissza. A hajából csöpögött a víz, és a cseppek lassan folytak végig kidolgozott felsőtestén. Térdeim megremegtek, és torkom is kiszáradt. Ilyen látványban az embernek nem minden nap van része! És hűha! Legszívesebben rávettettem volna magam. Lehunytam szemem, és az ajkamba haraptam, majd mélyet sóhajtottam. Majd ismét kinyitottam a szemem. Valahogy összeszedtem magam. Azt nem tudom, hogy, de a lényeg, hogy sikerült. Megköszörültem a torkom. Persze, Sirius figyelmét nem kerülte el, hogy kissé – enyhén szólva -, elgyengültem. Csábosan rám is vigyorgott.

-         Na mi történt? – kérdezte.

-         Ö… Tessék, itt a ruhád – nyújtottam felé -, de van egy kis gond. - Kérdőn nézett rám.

-         És mi az?

-         Nos, halálfalók vannak a házadban.

-         Hogy MI? – Azzal gyorsan elkezdte magára kapni a tiszta ruháit, legnagyobb bánatomra. – Molly, maradj itt!

-         De nem mehetsz oda! – mondtam ijedten. – Még nem vagy egészen józan, és ki tudja mire képesek!

-         Hidd el, már teljesen józan vagyok! Köszi a kúrát, máskor is hozzád jövök! – Valahogy, most nem voltam vevő a hülyeségére. Előkapta a pálcáját, az ajtóhoz futott és feltépte. Én meg követtem.

-         Na nem. Sirius Balck! Azonnal állj meg! Kérlek! - Mikor látta, hogy követem, megfordult, és se szó se beszéd, felkapott a hátára, és visszaindult velem a házba. – Azonnal tegyél le!

-         Nem. Bent maradsz, és erről én gondoskodom. – Mikor beért a nappaliba, ledobott a kanapéra, és mire én feltápászkodtam, már be is zárta az ajtót, és ki is ment rajta.

-         Ne! Nem zárhatsz be! – És elkezdtem csapkodni az ajtót. Csak ütöttem és ütöttem. A rohadt életbe! – SIRIUS!!! – Semmi. Hangosan szitkozódtam, közben az ablakhoz léptem, és azt kezdtem el feszegetni. Hiába. Úgy tűnik tényleg gondoskodott róla, hogy ne tudjak kimenni. Nem akartam, hogy bármi baja legyen. Tudtam, azok ketten vannak, és Sirius nyílván tud magára vigyázni, de akkor is! Mégis mit képzel? És csak úgy fogja és bezár ide.

Ekkor csörömpölésre lettem figyelmes. Elég hangos volt, még szerencse, hogy a szomszédok már aludni tértek, bár ha ezt meghallják… Az ablakhoz nyomtam az orrom, és innen bentről figyeltem az eseményeket. Hatalmas robbanással kicsapódott Sirius házának ajtaja, és kirohant rajta a két csuklyás az utcára, nyomukban Siriussal. A szívem a torkomba dobogott. Mindhármuk kezében ott volt a pálca, és azon igyekeztek, hogy kiüssék egymást. Jobban mondva, hogy a két csuklyás Siriust, és fordítva.

Mintha csillagszóró lett volna kezükben, úgy szikrázott a pálcájuk. Sok-sok színes fénycsóva süvített át a kihalt utcán, egy zöld bele is csapódott az egyik lámpába, aminek következtében, az nyomban kialudt. Még soha életemben nem tapasztaltam ehhez hasonlót. Tátva maradt a szám. Sirius meglehetősen jól bírta, pedig ketten voltak ellene. Ekkor egy hirtelen mozdulattal, az egyik csuklyást a földre küldte – eltalálta egy piros fénycsóva. A másik még talpon volt, egész jól mozogott az ő kezében is a pálca. Hihetetlen sebességgel szórták egymásra átkaikat. Én eközben, tövig rágtam a körmöm. Mégis mi a fenét tehetnék innen bentről? Ekkor hangos pukkanás kíséretében megjelent Remus, James és Lily. Hát ők meg, hogy kerülnek ide? Mikor a csuklyás észrevette őket, még küldött Sirius felé egy zöld színű csóvát – mely elől Sirius egy bukfenccel kitért - és köddé vált. A másikra kötelek tekeredtek, Remus jóvoltából. Már tiszta a levegő. Hál’ Istennek! Komolyan, egy percig azt hittem, elájulok. Ez sok volt. Nagyon.

Még láttam, hogy gyorsan megbeszélnek valamit, majd James és Remus pálcájából egy-egy ezüstösen derengő valami szökkent ki, és más-más irányokba indultak el. Eközben Sirius a házhoz sétált, és mintha nem történt volna semmi, kitárta az ajtót. Erre én a nyakába vetettem magam.

-         Hogy zárhattál be? – szegeztem neki a kérdést. – Tudod, mit éltem át idebent? – néztem rá könnyes szemmel.

-         Nem akartam, hogy bajod essen – suttogta. – Nem tudtál volna semmit se tenni. Különben is, már vége.

-         Ez a te nagy szerencséd – mosolyogtam rá.

-         Gyere, rád fér egy kis utazás.

-         Ezt meg, hogy érted? – kérdeztem.

-         Ültél már motoron?

-         Igen, már ültem.

-         És olyanon, ami repül? – Azzal szélesen elvigyorodott.