Már lassan három nap telt el azóta, hogy Sirius és Remus elmentek. Kezdtem aggódni. Első nap még egész jól viseltem, gondoltam, eltart egy darabig egy ilyen gyűlés. Este átmentem Siriushoz megnézni, hogy hazaért e már, de a házat zárva találtam. Semmi. Oké, gondoltam, még csak ma mentek el, holnapra biztos itthon lesz. Hát tévedtem! Másnap reggel, ismét látogatást tettem nála, ami mondanom sem kell, éppoly eredménytelen volt, mint az előző. Akkor kezdtem el idegeskedni. A nap folyamán még körülbelül négyszer kopogtattam be Siriushoz, sikertelenül.

És ma már teljesen rögeszméssé váltam. Hol lehet ennyi ideig? Csak nem esett baja? És miért aggódok érte ennyire? Teljesen bepánikoltam. Most még csak olyan fél három felé járhatott az idő, de én már legalább tizedszerre rohantam át ellenőrizni, hátha Sirius mégis hazaért. Megőrülök ettől a tehetetlenségtől! Ráadásul ugyan kinek szólhatnék? Nem tehetek semmit. SEMMIT!

A szüleim még mindig nem tértek haza, bár ez most nem zavart. Tudtam, legalább ők jól érzik magukat. De mi lesz velem? Jelenleg az idegösszeroppanás szélén állok. De ki ne állna az én helyemben? Nem megy ez nekem, az idegeim különben sem olyanok, hogy jól bírnák.

Óh, Sirius mégis hol a büdös búbánatban lehetsz? Miért kell velem ezt csinálnod? MIÉRT? Hiába vártam a válaszokra. Leroskadtam Sirius ajtaja elé, és felmondtam a szolgálatot. Elborított a sötétség.

Késő estefelé járhatott az idő, mikor magamhoz tértem. Azt hiszem, elájultam. Csodálatos! Még jó, hogy nyár van, különben lehet, összefagytam volna.

Ekkor hirtelen halk nesz ütötte meg a fülemet. Az érzékeim azt súgták, jobb, ha csendben maradok. Besettenkedtem a sövény mögé, és onnan kezdtem el szemlélni az eseményeket. Illetve szemléltem volna, ha láttam volna valamit. Mivel mindent sötétség borított, erre igen kevés volt az esélyem. Egyszer csak észrevettem egy alakot, aki a ház felé igyekezett. De nagyon meresztenem kellett a szemem, hogy ezt ki tudjam venni. Közben a szívem, a torkomban dobogott. Mi van, ha az egyik csuklyás az? Már a gondolatra is, remegni kezdtem. Nem mintha annyira félős lettem volna, de könyörgöm, ezek varázslók! Még ha jártas lettem volna a harcművészetek terén, akkor sem lett volna semmi esélyem. Úgyhogy tovább lapítottam.

Az illető, közben elért az ajtóig. Láttam, hogy előveszi a pálcáját, a zárra tartja és kinyitja. Ezt nem hagyhatom ennyiben. Tennem kell valamit. Mély levegőt vettem, és a fűben keresgélni kezdtem olyan tárgy után, ami hasznomra válhat. Imádkoztam, hogy Sirius tartson gereblyét, vagy valami ahhoz hasonló szerszámot a kertjében. Erre igen halvány esély volt, ha nem nulla. De azért nem adtam fel, folytattam a keresést. Hirtelen megakadt a kezem egy hosszú fadarabon. Ha más nincs, ez is megteszi.

Miután az alak eltűnt az ajtó mögött, fogtam magam, és halkan elindultam utána. Lábujjhegyen mentem, hogy véletlenül se csapjak zajt. Besettengettem, és gyorsan – már amennyire csak lehetett - a kanapé mögé bújtam. Szerencsére az alaknak nem tűnt fel semmi. A konyha felé vette az irány. Én követtem. Mikor a pult felé fordult, ütésre emeltem a botot, de még mielőtt lecsaphattam volna, elhajolt előlem.

-         Molly? Mit keresel itt?

-         Sirius? – kérdeztem vissza csodálkozva. Egy hatalmasat sóhajtottam, majd elfutott a pulykaméreg. – Mit keresek itt? Eltűnsz három napra, én halálra aggódom magam, még csak nem is szólsz, hogy megjössz, erre csak ennyit kérdezel, mit keresek itt? – kiabáltam. – Tudtod te, mit éltem át? Se szó, se beszéd, és… - Nem tudtam folytatni, helyette elkezdtem püfölni a mellkasát. – Hogy… tehetted… ezt… velem?

Nem tudtam leállni. Annyi elfojtott érzelem volt bennem, és megint Siriusra zúdítottam. Mellesleg, most úgy gondolom, jogosan. Csak püföltem, és püföltem. Ő meg hagyta. Valószínűleg, meg se kottyant neki, de egy idő után már kezdte elveszteni a türelmét.

-         Molly, állj már le!

-         Nem, nem és nem! – Igazából, fogalmam sem volt, mi ütött belém.

Egyszer csak Sirius megelégelte a dolgot, és csak úgy, simán, semmi előzetes nélkül a falhoz szorított. Mélyen a szemembe nézett, lehajolt hozzám és megcsókolt. Ezen először nagyon meglepődtem, de hagytam. Durván, szenvedélyesen utat tört ajkaim közt a nyelvével. És én elvesztettem a józan eszem, és csak az járt a fejemben, hogy mennyire kibaszott jól csókol! De nem! Gyerünk Molly, térj észhez! Hirtelen megszakítottam a csókot, és már magam se tudom miért, felpofoztam. Erre nagyon meglepődött, szinte bambán nézett rám. De amit ezután egy másodperccel tettem, attól még jobban megdöbbent. Ugyanis most én húztam le a fejét, és szenvedélyesen követeltem vissza ajkait. Most én csókoltam meg vadul. Erre ott fojtatta, ahol abbahagyta. Majd a számról az ajka, a nyakamra vándorolt. Puha csókokat lehelt rá, éreztem a forró leheletét a bőrömön. Minden apró mozdulatnál megremegtem, és jólesően kirázott a hideg. Hihetetlen hatást gyakorolt rám, minden egyes érintése. Aztán a kezei elindultak a combomon felfelé. Én felugrottam, és a lábaimat összekulcsoltam a csípőjén. Elindult velem felfelé a lépcsőn. Közben csak annyi ideig szakítottuk meg a csókokat, hogy levegőhöz jussunk. Így elég nehéz volt a följutás, de Sirius boldogult.

Mikor a hálószobába értünk, ledobott az ágyra, és fölém hajolt. Én végigsimítottam arcán, kisöpörtem szeméből a kósza tincseket. Majd újra megcsókolt, ezúttal lágyan, puhán, gyengéden. Épp, hogy csak kóstolgatta ajkaim, lassan, nagyon lassan furakodott nyelve a számba, és kereste az enyémet. Én erre jólesően nyögtem egyet, és megpróbáltam ugyanilyen lágyan viszonozni a csókot. Hatalma volt fölöttem, minden apró mozdulatának, érintésének. Nem tudtam ellenállni, és nem is akartam. Már teljesen elvesztettem a fejem. Az valahol ott maradt, kint a kertben. Az események innentől kezdve teljesen összefolytak a szemem előtt, és elragadott a szenvedély. Együttlétünk leginkább a tánchoz hasonlított. A tangó forróságához, és kissé erőszakosságához. Kívántuk egymást, és erre leginkább a minap ellejtett tánc során döbbentünk rá. Most pedig végre itt tartottunk. Kirobbanó szenvedélyességgel öleltük, simogattuk, és csókoltuk egymást. Nem, ez nem egy hirtelen jött érzés volt. Olyan, ami már régebb óta érlelődött, csak most jutott felszínre. Nem egy hirtelen jött légyottra vágytunk, és ezt Sirius viselkedése igazolta is – odafigyelt testem minden rezdülésére, és úgy szorított, mintha soha nem akarna ebből a szobából kiengedni.

Másnap meglepően kipihenten ébredtem. Behunyt szemmel mosolyogva gondoltam arra, mit álmodtam. Majd lassan kinyitottam a szemem. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Felültem, majd körülnéztem a szobában. Mellettem Sirius szuszogott, haja a szemébe lógva. Szóval nem álom volt?! Nem lehettem ennyire… Óh, Molly, miért kell neked, ennyire felelőtlenek lenni? A térdemre hajtottam a fejem. A legjobb lesz, ha most azonnal lelépek.

Ránéztem Siriusra. Annyira édesen aludt! Most mit tegyek? Mi van, ha felébred és közli, hogy ennyi volt, jobb, ha lelépek. Na, nem! Én azt nem bírtam volna elviselni! Úgyhogy inkább magamtól megyek el.

Halkan kikászálódtam az ágyból, és elkezdtem megkeresni a ruháimat, amik a legkülönbözőbb helyekről kerültek elő. Felöltöztem, és még egy pillantást vetettem az édesdeden szuszogó Siriusra. Így lesz a legjobb! Bíztattam magam. És ha mégsem? Ha nem akarja, hogy elmenjek? Meg kéne várnom, amíg felébred. A belső kis hang ezt súgta. De én most nem hallgattam rá. Elhatároztam magam.

Lábujjhegyen kimentem a szobából, és behúztam magam mögött az ajtót. Még megálltam egy kicsit, és a falnak támaszkodtam. Az elég hideg volt, de nem baj, most ez kell. Fel kell ráznom magam egy illúzióból. Nem kéne mindig ennyire naivnak lennem! Ez az egyik legnagyobb hibám. Ez itt a valóság, nem a megvalósult álmom. Sajnos. Aztán lassan elindultam lefelé a lépcsőn. Lent megakadt a szemem a faágon, amivel majdnem leütöttem Siriust. Ha nem jövök utána! De most már mindegy. Csodálatos volt az éjszaka, csak kár, hogy jött a nappal, és vele együtt az ébredés. Átvágtam a nappalin, és a kilincsre helyeztem a kezem, majd még egyszer visszanéztem. Aztán mély levegőt vettem, kinyitottam az ajtót, halkan behúztam magam után, és elindultam hazafelé.