A felhőkön ugrálva szeltem át az eget, lebegtem, és elöntött a boldogság. Ám ekkor hirtelen, mintha zuhanni kezdtem volna… Leértem a földre és csuklyások gyűrűjében találtam magam. Egyre csak közeledtek felém, én pedig sikítani kezdtem. Kapálóztam, és próbáltam ellökni, őket magamtól.

- Ne! Ne, könyörgöm, hagyjanak. – Hangom elcsuklott.

- Molly, Molly, nyugi! CSssss. Én vagyok, Sirius. Csak egy rossz álom volt.

Erre kissé megnyugodtam, és csak most tűnt fel, hogy Sirius tart a karjai közt. Felnéztem rá, és kissé elszégyelltem magam. Lehajtottam a fejem.

-         Semmi baj, most feküdj vissza, jobb, ha még megpróbálsz egy kicsit aludni.

Bólintottam és ledőltem a párnára. Egy perc múlva, pedig már ismét, az álmok mezején jártam.

Reggel arra ébredtem, hogy a kávé illata befurakodik az orromba. Beleszippantottam a levegőbe, nyújtóztam egyet, és felültem a kanapén. Magamra kanyarítottam a takarót, és kibattyogtam a konyhába. Sirius már ott volt, és az asztalon reggelire hasonlító valami díszelgett. Ezek szerint nem egy konyhatündér, de az igyekezete azért figyelemre méltó. Neki támaszkodtam a boltívnek, ami a konyát és az étkezőt választotta el, és elmosolyodtam.

Sirius mintha megérezte volna jelenlétemet, hátrafordult.

-         Jó reggelt, kisasszony!

-         Neked is! Figyelj… Én izé… Szóval, nem is tudom, hogyan köszönjem meg, amit értem tettél. – Azzal a földet kezdtem fikszírozni.

-         Hm, nekem lenne pár ötletem – kacsintott. Ezzel sikerült elérnie, hogy elnevessem magam.

-         Idióta! – kacagtam. Azzal felkaptam a pultról egy konyharuhát és hozzávágtam.

-         Én komolyan gondoltam.

-         Én is. – Azzal kinyújtottam rá a nyelvem. Aztán elkomorodtam. – Ami este történt… Szóval az álom… Én…

-         Felesleges magyarázkodnod. Érthető, hogy nem aludtál valami jól. – Erre csak bólintottam. – Azt hiszem, jó lenne, ha komolyan beszélnénk.

-         Te olyat is tudsz? – kérdeztem.

-         Most, hogy mondod… De most tényleg. Gondolom kíváncsi vagy, hogy mi történt tegnap este, és arra is, hogy miért. – Leültem az asztalhoz, és Ő is így tett. Kezembe vettem a kávés bögrét, és belekortyoltam. Borzalmas volt. De rezzenéstelen arcot vágtam, nem akartam megbántani Siriust. Ráemeltem a tekintetem, és kérdőn néztem rá. Igen is nagyon érdekelt, hogy milyen események állnak, az este hátterében. És különösen meglepett, hogy nem kellett megkérdeznem, hanem magától elmondja.

-         Igen, érdekelne – mondtam.

-         Gondoltam. De ez igen hosszú mese lesz. Neked is csak azért mondom el, mert az este után az a legkevesebb, hogy megtudd.

-         Értem

-         Nos, akkor kezdjük az elején.

-         Előtte lenne egy-két kérdésem – mondtam. – Mi a fene volt az a mugli izé, amit az a szemét hajtogatott? És mi volt a kezetekben? Mert láttam, nálad is volt egy ilyen bot izé, vagy mi. És, hogy tűntek el ilyen hirtelen azok öten? Tudtommal még nem találták fel az ilyesfajta utazási módot.

-         Tudom, ütni fog, amit most mondok, de mi – én is, és a csuklyások is, meg a barátaim is -, varázslók vagyunk.

-         Hogy mi van? – Na jó, ez kissé sok. Most biztos viccel velem. Még, hogy varázslók?! – Most biztos szívatsz. Hahaha, nagyon vicces, de légy szíves, most már tényleg magyarázd el, hogy mi van. Ezt a poént én most nem értékelem, valahogy nem vagyok vevő rá.

-         Gondoltam, hogy így fogsz reagálni, ezért a legjobb, ha megmutatom, és nem magyarázkodok. – Azzal előhúzta azt az ízét, amit tegnap is láttam a kezébe.

-         Invito kenyér. – És csodák, csodájára a kenyér felemelkedett a pultról, és előttem landolt az asztalon. Eltátottam a számat.

-         Ezt meg, hogy csináltad?

-         Mondtam már, varázsló vagyok.

-         Oké, oké. Beszív a levegő, kifúj – lélegeztem nagyokat. – Azt hiszem nekem most… Most egy kicsit le kell ülnöm.

-         De hát ülsz!

-         Ó, tényleg? Na, jó. Ez tényleg sok volt. Nyugi, Molly, nem őrültél meg! – bizonygattam magamnak. – Ez biztos csak egy idióta álom. – Sirius odanyúlt a kezemhez és belecsípett. – Aú! Hé, ezt meg miért csináltad?

-         Hogy bebizonyítsam, nem álmodsz – vigyorgott.

-         Jó, de… de…

-         Nos, amíg te ezen elmélkedsz, megválaszolnám a kérdéseidet. Az első az volt igaz, hogy miért emlegette a mugli szót a csuklyás? – Zavarodottan néztem rá, de bólintottam. – Nos, a mugli, azt jelenti, hogy varázstalan ember.

-         Akkor én ezek szerint mugli vagyok? – Sirius bólintott. – Hát ez nevetséges. Komolyan mondom, én, ezt… ezt nem hiszem el!

-         A második kérdés – vágott a szavamba, mielőtt tovább folytathattam volna sápítozásomat -, hogy mi volt a kezünkben. Te is láthatod, hogy ezzel – itt felmutatta azt a vékony botszerű ízét, amivel „idehozta” a kenyeret -, varázsoltam, varázsolok. Ez a pálcám. E nélkül a varázsló gyakorlatilag védtelen. – Te jó ég! Varázspálca? Na jó, én tényleg megőrültem. Csak ez lehet a magyarázat. Vagy az is lehet, hogy Sirius őrült meg. Befurakodott egy agyevő méhecske a koponyájába, és megette a fél agyát. Csak ez lehet a magyarázat. Vagy ennyire beütöttem tegnap a fejem? Ez az! Agyrázkódásom van! De az nem lehet ennyire súlyos! Vagy Sirius csak szórakozna? De hát akkor, hogy csinálta? ÁÁÁÁÁÁÁ!

-         Molly, Molly! Föld hívja Mollyt – hallottam a hangját. Megráztam a fejem, és megpróbáltam rá figyelni.

-         A harmadik kérdésed pedig, a csuklyások hirtelen eltűnése volt. Nos, azt is csak a varázsló, illetve boszorkányok tudják. - Eddig nem volt szó boszorkányokról! Szóval a varázsló nem is elég, még boszik is vannak!?

Ezek után Sirius mesélt a halálfalókról – mint később kiderült ők voltak a csuklyások -, egy bizonyos Főnix Rendjéről, aminek Ő is a tagja, és az a céljuk, hogy megállítsák az előbb említetteket, akik egy gonosz valakit szolgálnak. Az Ő neve pedig… Mi is volt? Valami Voltivolt, vagy Voltmárholt, vagy mit t’om én. De igaziból neki sem ez ám a neve. Hanem Tom Denem. Mennyivel normálisabb név! Ez a valaki egy idióta! Biztos furán néztek rá a hivatalban, mikor beállított, hogy Voltaholra változtatja a nevét! Ja, bocsánat. Ő biztos nem ment hivatalba. Sirius ugyanis elmondta, hogy nem nyújt túl szép látványt. A leírása alapján egy súlyos betegségben szenvedő holtkórosra hasonlíthat, akit kígyóval kereszteztek. És aki nyílván álmatlanságban szenved, legalábbis én ezzel magyaráznám a piros szemeket. Vagy lehet, hogy túl sokat jár uszodába, és ott nyitott szemmel lubickol. Nem jó ám, ha valaki túlzásokba esik. És mesélt meg egy bizonyos Dumbóról… Illetve nem is Dumbó, hanem, mi is volt a neve? Arra emlékszem, hogy hosszabb volt, és jó bonyolult. Valami Dumbidoll. Na igen ő. Ő irányította a Főnix Rendjét, és Sirius szerint Ő volt minden idők egyik leghatalmasabb varázslója. Azt is észrevettem, hogy nagy tisztelettel beszél róla.

Kezdtem kicsit visszanyerni a józaneszem. Nem, mintha lett volna… Sirius meséje, sok mindenre magyarázatot adott. Például arra, hogy néha fényes nappal baglyokat láttam elrepülni a fejem felett. Olyankor mindig azt hittem, a szemem káprázik, de ezek szerint nem.

-         És a barátaim? Nekik is elmondod mindezt? – kérdeztem.

-         Nos, hát izé… Szóval, ők semmire sem fognak emlékezni.

-         De hát miért? Ők is ott voltak tegnap. Nem hiszem, hogy egy könnyen el lehet felejteni, ami a kocsmában történt.

-         Hát nem is, kivéve, ha segítenek ebben.

-         Ezt meg, hogy érted? – kérdeztem gyanakvóan.

-         Ne legyél mérges, de meg kell őriznünk a kilétünket, nem tudhatjátok, hogy létezünk, illetve, hogy létezik a mágia. Ezért általában, ha ilyen eset történik, töröljük a memóriájukat.

-         MICSODA? De hát ez… ez… Ugye nem esik semmi bajuk? – kérdeztem ijedten.

-         Nem, nem, ne aggódj! - próbált megnyugtatni.

-         De ez akkor is szemétség! Ehhez nincs jogotok!

-         Molly, értsd meg! Te hogyan reagáltál, alig háromnegyed órával ezelőtt?! Szerinted tényleg jó lenne, ha nem törölnénk az emlékeiket? – Jó, talán van valami abban, amit mond. De nem válaszoltam, inkább csak felhúztam az orrom.

-         Oké, akkor én most megyek – mondta. De elég idegesnek tűnt. – Ha van valami kérdésed, keress meg, tudod, hol találsz. Gondolom, még úgy is idő, amíg megemészted a hallottakat.

Nem akartam, hogy elmenjen, de a hülye büszkeségem nem engedte, hogy utána szóljak, és megkérjem, hogy maradjon. Este már különben is épp eléggé leégettem magam előtte.

- Szia! – köszönt el.

Az ajtóhoz csörtetett és becsapta maga után. Én meg egyedül maradtam a gondolataimmal, és a rengetek új információval, amik megemésztésre vártak.