A hét gyorsan elszállt. Miután Josh bejelentette a nagy hírt, a szüleim odáig voltak az örömtől. Sajnos csak egy-két napig maradt, sietett vissza Cambrige-be, Vanessához. Anya és apa pedig úgy döntöttek, elkísérik, így rám bízták a házat. Gondolom, megtartják a hivatalos eljegyzést. Alig várom már, hogy az esküvőjükön ropjam.

Közben elég ritkán láttam Siriust, mivel ugye ott volt a suli. De mindig vigyorogva köszöntött, valahányszor összefutottunk, mikor hazafelé jöttem. Alig vártam már, hogy péntek legyen, és most végre az is volt. Carryvel összeszerveztük a bandát, és ma végre kirúgunk a hámból. Ez után a hét után, már nagyon ránk fér.

Miss Gold óráin, továbbra sem mutattam semmi hajlandóságot afelé, hogy valaha is érdekelni fog a matek. Ez van. Persze a nyanya próbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, de már ez se érdekelt. Csináljon, amit akar.

Épp készülődtem, mert a közeli kocsmába beszéltük meg a találkát. Persze Carry idejön, de a többiek ott fognak várni minket. Már csak egy-két simítás volt hátra, hogy tökéletes formámban tündököljek. A hajam kissé feltűztem, úgy saccperkábé a háromnegyedét, a többi göndör hullám azonban, néhol arcomat keresztezte. Amúgy nem vittem túlzásba a dolgot, nem akartam senkinek sem tetszeni. Különben is, ahhoz, hogy részegre igyam magam, nem kell kiöltözni, nem szükséges nagyestélyi.

Csöngetést hallottam, így le is robogtam a lépcsőn, hogy beengedjem barátnőmet.

-         Szia! Kész is vagy? Akkor indulhatunk? – csapott rögtön a közepébe.

-         Igen, de még nem pakoltam össze a táskám. Egy perc, addig dobd le magad – adtam ki az utasítást. Gyorsan felrohantam az emeletre – meg kell hagyni igen jó edzésben tart, ha van lépcső, amin nap, mint nap rohangálhatsz -, és beledobáltam a tatyómba, a legszükségesebb tárgyakat. Majd vissza is szaladtam Carryhez.

-         Itt is vagyok! Induljunk!

-         Bulira fel! – csatlakozott ő is.

A kocsma és a házunk közti távolság elenyésző volt. Ezért is szerettem itt lakni. Minden egy köpésre volt tőlünk. Miközben sétáltunk, vidáman rázendítettünk egy dalra, hogy ne teljen csendesen a menetelés. Miután végig énekeltük az összes olyan számot, amit mindketten szeretünk, és az utcán szemben jövő emberek, teljesen bolondnak néztek közbe minket, oda is értünk a kocsmába.

Kedves kis hely volt, nem az a fajta, ahol a korosztály átlaga, úgy hetven év körül jár. Nem, itt többnyire fiatalok lézengtek, nem véletlenül szerettem ezt a helyet annyira. Boros pince jellegű volt, az asztalok, olyanok voltak, mint a hordók, mikor álló helyzetbe vannak, csak nem voltak annyira kis átmérőjűek. A falakat, képek sora díszítette, melyeken az emberek épp taposták a szőlőt. Nagyon muris volt. Mikor ezekre néztem, mindig elnevettem magam. Kellemesen lágy fény világította meg a helységet, melytől kicsit misztikus hatásúvá vált. A bárpultnál székek sorát helyezték el, és több százféle italból választhattak a vendégek, ízlésüknek megfelelően.

Mikor beléptünk, hamar meg is találtuk a többieket, le is foglaltak egy asztalt. El is indultunk feléjük, de ekkor megakadt a szemem egy társaságon, nem messze a srácoktól. Nem hittem a szememnek. Ez nem lehet! Mégis, hogy a fenébe kerültek volna ide? Remélem, nem Carry keze van a dologban.

-         Hé, Molly! Hello! Nem is köszönsz? Gyertek már ide hozzánk! – kiáltotta Sirius, és elkezdett hadonászni, pedig e nélkül is elég feltűnő volt.

-         Hello – intettem én is. Most már kénytelen voltam odamenni hozzájuk, de most Carry sem ússza meg, őt is magammal rángattam. Közben odamorogtuk a többieknek, hogy mindjárt megyünk. Mikor odaértünk az asztalukhoz, felismertem Remust és Jamest, de még volt velük két ember, akiket nem ismertem. Az egyikük lány volt, egyenes, hosszú vörös hajjal, és zöld szemekkel. Ő James kezét fogta. Nyilván a barátnője. A másik egy vizenyősképű, alacsony, világos, szőkés hajú fiú. Sirius rögtön intézkedett, és be is mutatott nekik.

-         Ő itt Molly, akiről meséltem – mondta. Mesélt rólam? Ez kedves. – Aki James kezét fogja, ő Lily, a mennyasszonya, és Remus mellett, ő pedig Peter.

-         Sziasztok – köszöntem mosolyogva. – Ő pedig itt, a legjobb barátnőm, Carry. – Intett az asztalnál ülőknek.

-         Hellosztok – viszonozták ők is.

-         Nem jöttök ide hozzánk? – kérdezte Sirius.

-         Nem, nem, most épp kirúgunk a hámból, a többiek foglaltak is nekünk asztalt – mutattam arrafelé, ahol ültek.

-         Akkor majd később még találkozunk.

-         Aha. – Nem akartam bunkó lenni, és megkérdezni, hogy mégis honnan szereztek tudomást a helyről, úgyhogy Carryvel fogtuk magunkat, és elindultunk a többiekhez. Aztán leadtuk a rendelést Adamnek, és elküldtük az italokért. Elég hamar vissza is jött.

Épp bele akartam kortyolni a koktélomba – már félre is toltam a kis esernyőt a tetején, amit mellesleg imádtam -, amikor berontott a kocsmába vagy öt csuklyás alak. Hát ezek meg mit akarnak? Eltévesztették a házszámot? A farsangi bál nem itt van, különben is nyár van, nem tél. Előkaptak valamit a hatalmas fekete izé alól, és elkezdtek vele lövöldözni. Majdnem elnevettem magam, de aztán az arcomra fagyott a mosoly, mert abból a valamiből, amit előkaptak, fényes csóvát lőttek a kocsmáros felé, aki nyomban összeesett. Biztos csak a sokktól ájult el. Legalábbis remélem. Oldalra pillantottam, hogy kikérjem Carry véleményét a dologról, de hirtelen akkora kavarodás támadt, hogy azt se tudtam, hol vagyok. Eltűnt mellőlem, ahogy a többiek is.

Ekkor, valaki megragadott a karomnál fogva, és kihurcolt a kocsma háta mögé. Az egyik csuklyás volt az.

-         Hello, kislány. Ideje egy kicsit szórakozni. – Ajaj, azt hiszem, ebből semmi jó nem sülhet ki. Előkapta azt a valamit, amiről ilyen távolságban már meg tudtam állapítani, hogy micsoda. Egy hosszú, vékony fadarab. Közelebb jött hozzám, én persze hátráltam.

-         Na mi a gond, kislány? – kérdezte. És hirtelen akkorát taszított rajtam, hogy nekivágódtam a falnak.

-         Nem vagyok kislány, és jobban teszi, ha nem lökdös – feleseltem vissza. Kicsit sajgott a fejem, de nem fogom magam hagyni.

-         Hogy merészelsz szájaskodni velem, te mugli szuka? – Mi van? Milyen kugli? Ez megőrült.

Gyors léptekkel elindult felém. Közben a kocsmából zajok szűrődtek ki, mintha csata lett volna odabent. Hamar elért, leguggolt hozzám, megfogta a hajam, és teljes erőből megrántotta, így már csak az eget láttam. Közben belesuttogott a fülembe.

-         Azt hiszem ideje, hogy a lényegre térjek.

Kezdtem félni. Végig simított a gerincemen, és abban a percben döbbentem rá, hogy ez nem vicc. Elkezdtem kapálózni, de annyira fájt, ahogy szorította a hajam, hogy nem sokat értem vele.

-         Eresszen el! – kezdtem vészjósló hangon.

-         Ó, nem. Még nem játszottam veled. – Azzal a nyelvével végignyalt az arcomon. Kirázott a hideg, de most nem jólesően, nem úgy, mint mikor a fekete kutyát simogattam. Nem. Most az undortól. Próbáltam védekezni, erre a vékony botot rám szegezte, és mormolt valamit, aminek hatására kötelek csavarodtak rám. Ez így nem lesz jó. Sikítani próbáltam, de nem tudtam, mert a szám is be volt kötve. Teljesen pánikba estem. A csuklyás alak közben felém hajolt, és én nem tehettem semmit, pedig úgy kapálóztam, mint a horogra akadt hal. A keze elindult a blúzom gombjai felé, ám ekkor egy hang szakította félbe a teendőjét.

-         Azonnal ereszd el, te rohadt szemét! – Fellélegeztem. Rögtön felismertem Sirius hangját.

-         Á, Black! – kezdte a csuklyás. - Hát ő meg honnan ismeri? – Csak nem te lettél a muglik védelmezője? Hahaha! Ha anyád ezt látná… - Már megint ez a mugli.

-         Az anyám egy gonosz vén szipirtyó, úgyhogy tőlem akár fel is fordulhat. De nem mondom még egyszer. Ereszd el a lányt, vagy megismerkedhetsz a pálcámmal!

-         Na ne nevettess!

-         Ugyan Avery, én mindig is jobb voltam párbajba, mint te. Ne kísértsd a sorsod!

-         Hát jó, akkor lássuk, mit tudsz!

Ám nem tehettek semmit, mert kirohant a többi csuklyás, odaszóltak ennek a szemétládának, és köddé váltak. Ilyet én még csak a filmeken láttam. Vagy lemaradtam valamiről és feltalálták a teleportot?

Sirius odaszaladt hozzám, és leoldotta rólam a köteleket. Én hálásán mosolyogtam rá. Nem is tudom, mi lett volna, ha Ő nem jön. Ettől kissé megborzongtam.

-         Fázol? – kérdezte. Milyen édes!

-         Egy kicsit – suttogtam, ugyanis a hangom totál rekedt volt. – A barátaim? – kérdeztem gyorsan.

-         Ne aggódj, ők biztonságban vannak.

-         Köszönöm.

Ekkor kirontott a kocsmából James, Remus, Lily és az a Peter is. Ránk néztek, és úgy tűnt rögtön rá is jöttek mi történt. Sirius Jameshez fordult:

-         Exmemorian? – kérdezte. Hogy mi van? James csak bólintott.

-         Jobb lesz, ha hazaviszem Mollyt – mondta Sirius.

-         Rendben, mi hívjuk a többieket. – Ezek meg mégis mi a jó büdös francról beszélnek? És mi volt ez az egész ma este?

Sirius elköszönt tőlük, én csak intettem. Alig vártam már, hogy otthon legyek. Közben egy kart éreztem a vállamon. Sirius kezét. Elöntött a forróság, már egy cseppet sem fáztam és nem is remegtem. Megnyugtató volt a közelsége.

-         Gondoltam, még nehezedre esik egyedül menni, a sokk után – magyarázta.

Én csak bólintottam, nem szóltam semmit. Meg akartam neki köszönni, amit értem tett, de egyszerűen egy hang se jött ki a torkomon. A hazaút, ami máskor másodperceknek, most óráknak tűnt. Mikor elértük a házat, Sirus elkérte a kulcsot, kinyitotta az ajtót, és bekísért. Oda vezetett a kanapéhoz. Ezért nagyon hálás voltam neki, mivel nem hiszem, hogy lett volna erőm felmenni a lépcsőn. Le is dőltem és a takarót is magamra borítottam. Odajött hozzám és így szólt:

-         Jobb lesz, ha most hagylak aludni. Majd reggel átjövök, megnézem, hogy vagy – mondta. Azzal felállt és indult volna az ajtó felé, de én még a karja után kaptam.

-         Kérlek, ne menj el! – suttogtam. Már csak annyira emlékszem, hogy odaült mellém, én lehajtottam a fejem, és nyomban elnyomott az álom.