A tenger illatát éreztem, a sós szél belekapott hajamba és arcomba fújta a szabadság érzését. A hullámok moraja egyre csak a partot mosta, míg a hold megvilágította arcát. Szemei ragyogtak, közelebb hajolt hozzám, már szinte éreztem ajkait az enyémeken… Ám ekkor elsuhant egy repülő felettünk. De várjunk csak! Hogy a fenébe kerül ide egy repülőgép? A zaj egyre csak erősödött. Hisz ez nem is repülő. Ez… ez… egy fűnyíró!

Álmosan fordultam a másik oldalamra. Óh, már megint! Mrs. Barry. Az a büdös banya. Mi a fenéért nyírja a füvet? Egyáltalán hogy volt képes beindítani a fűnyírót?! Csoda, hogy még él. Legalábbis neki, mert nekem ugyan nem. És a fenébe is! Hétvége van! Miért kínoz az élet? És egyébként is, tök korán van még. Álmos szemekkel próbáltam kivenni az órán a számokat. Fél tizenkettő. Hát nem megmondtam? Korán van… És ez a vénasszony meg… mit képzel magáról?! Na most már aztán elég volt! Esküszöm, fogom és én hajtok át rajta azzal a… azzal a… fűnyíróval! Mindennek van határa.

Kikászálódtam az ágyból, és elindultam a fürdőszoba felé. Most aztán megkapja a magáét az a nyanya! Magamra kanyarítottam a köntösöm, és még gyorsan belebámultam a tükörbe. Ugyanaz a göndör, narancsos vöröses hajú – igen, igen a hajfesték csodákra képes -, zöldes barnás – magyarul meghatározhatatlan, kedvfüggő - szemű, kissé kerekarcú lány bámult vissza, aki minden reggel szokott. Csak a szokásosnál is durvább fejjel. Hát ez van. A reggel nem az én napszakom.

Leszaladtam a lépcsőn, közben anyum köszöntött egy hello Kicsimmel, de én ügyet sem vetettem rá.

-         Most dolgom van! – kiabáltam vissza még az ajtóból.

Kiszaladtam a kertbe (a fenébe elfelejtettem papucsot venni, csodás), és elindultam a fűnyírós néni – mit néni, szörnyszülött - irányába. Közben oldalra sandítva észrevettem, hogy tele van minden dobozokkal. Mi van itt? A nyanya kiárusítást is tart?

Folytattam utam, de a dühtől szinte alig láttam. Jó, jó, tudom, de akkor is nagyon zabos vagyok, ha felkeltenek. Pláne, ilyen álomból. Már sosem fogom megtudni a végét. Ez az egyik, amit nem viselek könnyen, na meg még ez után vagy száz másik dolog. A türelemből én nem sokat kaptam, mikor osztogatták. Ja, nem is álltam érte sorba.

Ekkor hirtelen – a semmiből, esküszöm - előtűnt valaki, akibe én természetesen teljes erőből belerohantam.

-         A jó büdös…

-         Ne haragudj. Jól vagy? – kérdezte a merénylőm.

-         Ó, persze, remekül! – mondtam ironikusan. Ekkor felpillantottam „támadómra”. Nem mondom, nem volt rossz a srác, bár még mindig nem tudtam, hogy került ide. És mint minden, ez is kiszaladt a számon:

-         Hát te meg, hogy kerültél ide? – kérdeztem.

-         Segítek beköltözni a barátomnak – mondta mosolyogva. – Most vette ezt a házat, és eljöttünk, hogy ne cipekedjen egyedül. Gondolom, a szomszédban laksz. A nevem Remus Lupin. Szerintem még sokat fogunk találkozni – mosolygott.

A fenébe! Én is jó napot választottam arra, hogy elküldjem a banyát melegebb éghajlatra. Szép ismerkedés. Próbáltam nem mutatni, mennyire zavar, hogy nincs rajtam normális ruha, csupán csak egy hálóing, és egy lenge köntös, ami csak a térdem fölé ér. Klassz.

- Hát, hello, az én nevem Molly Steelman – próbáltam mosolyra erőltetni számat. Nehogy már én legyek a durci szomszéd kiscsaj.

Ekkor láttam, hogy még egy srác közelít felénk. Hát ez egyre jobb! Ha normálisan fel lennék öltözve, akkor nem bánnám, de basszus, kezdem magam kicsit feszéjezve érezni.

-         Hello – vigyorgott rám az érkező, akinek borzas fekete haja volt, és szemüveget viselt. James Potter vagyok.

Csodás! Ő lesz a szomszédom?

-         Hello – próbáltam én is viszonozni a vigyorát. Hát nem ment. – Én Molly Steelman vagyok. Szóval, te vagy az új szomszéd? – kérdeztem.

-         Nem, nem. Segítek pakolni, mint Remus.

Hát ez fantasztikus! Hány pasi lézeng még itt? És még hányszor kell bemutatkoznom? Vissza akarok menni a házba, és normálisan felöltözni! Na meg megfésülködni. És eltűntetni a táskákat a szemem alól. A meztelen lábamról már nem is beszélve. Miért olyan nagy kérés ez?

Ekkor egy harmadik srác bukkant elő, aki épp most dobott le egy nagy dobozt a kocsiról. Aszta! Csöppet megremegtek a térdeim. A másik kettő sem rossz, de Ő!!! Basszus, ezek honnan jöttek? A legszexisebb pasik bolygójáról? Vagy még az ágyamba fekszek, és álmodnék? De nem. Ők nagyon is hús-vér emberek – állapítottam meg, miután észrevétlenül belecsíptem a karomba.

Láthatatlan vagyok, nem vagyok itt, menj innen, pakolj tovább – imádkoztam magamban.

De természetesen amint meglátott minket, elindult felénk. Hosszú fekete haja volt, és eszméletlen dögös pofija. Na meg olyan alakja, mint egy hérosznak. Bár rajta normális ruha volt, de cseppet sem bántam volna, ha nem így lenne. Hol az igazság? Legalább lehetne félmeztelen! Olyan nehezek lehetnek azok a dobozok. Dobd le a pólód, Kedves!

Mikor odaért hozzánk, nem zavartatta magát, és úgy mért végig, mint valami portékát. Na szép! Én nem egy darab hús vagyok! Hát lehet, hogy Ő a legdögösebb, de a legbunkóbb is – állapítottam meg kissé felhúzott szemöldökkel.

-         Hello, a nevem Sirius Black – és szélesen elvigyorodott, miközben ismét végigmért. Én leszek az új szomszédod.

Hát ez fasza! Oké, hogy úgy néz ki, mint egy görög félisten (bár jobban végigmérve Istennek is elmenne), de látom az egója is kábé olyan. Máris úgy néz rám, mintha már az ágyában lennék. Na nem! Abból nem fog enni! Minek néz, ribancnak? Oké, hogy hálóingben jöttem ki, de a fene se gondolta volna, hogy új szomszéd jön. Én csak Mrs. Barry fejét akartam leüvölteni. Ahhoz pedig nem kell kiöltözni! Ma már harmadszorra próbáltam meg vigyorogva bemutatkozni. Áh, ez nem az én asztalom.

-         Ó, szia! Én Molly Steelman vagyok. Mellesleg, megköszönném, ha nem úgy bámulnál rám, mint egy darab húsra. Jobban teszed, ha a szemeidet a szemgödrödben tartod, valamint az én szemeim pár arasznyival feljebb helyezkednek el – adtam elő mindezt, mosolyogva.

-         Nos, egy szép hölgyet miért baj, ha megnéz az ember? – kérdezte fülig érő szájjal.

-         Tudod, talán zavar, hogy így bámulsz, pláne, hogy hiányos az öltözetem. Megjegyzem, csak a szomszéd néninek kívántam szólni, a fűnyíró miatt, bár ehhez nincs közötök. Azt hiszem legjobb lesz, ha én most visszamegyek a házba – mondtam mosolyogva, bár elég nehezemre esett, és egyáltalán nem volt jókedvem.

-         Nem akarsz szólni, mégis a néninek? – kérdezte a Siriusnak nevezett.

Látom magam előtt, ahogy elképzelte, hogy én szépen odamegyek, és paprikapiros arccal elküldöm melegebb éghajlatra Mrs. Barryt. Már biztos felkészült a „mókára”.

-         Nem, majd máskor. Most azt hiszem, ideje felöltöznöm. – Már alig vártam, hogy visszajussak a házba.

-         Nekem tetszel így is – vigyorgott még szélesebben Sirius. Erre Remustól kapott egy tarkón vágást.

Megnyugtató, hogy vannak még tisztességes férfi példányok.

-         Azt elhiszem – vágtam oda neki. Reggel van. Ilyenkor nem futja epés válaszra. Majd máskor. – De én mégis inkább felöltöznék. Majd még biztos találkozunk.

Bár, ha rajtam múlik, egy ideig biztos nem. Ki se mozdulok a házból. Ez elég égő szituáció volt. Miért kell nekem ennyire forrófejűnek lenni? Ez költői kérdés volt, természetesen…

-         Remélem is – szólt még utánam Sirius.

Látom, ismét egy fantasztikus szomszéddal lettem gazdagabb. Szinte éreztem a tekintetét a hátamon – vagyis inkább a hátsómon -, amit elindultam vissza a házba. Na ilyenkor mit tehet az ember lánya? Próbáltam minél láthatatlanabbá válni. Vagy legalábbis nem kijönni egy ideig a biztonságot nyújtó házból. Istenem, mik fognak még velem történni?