A brightoni plázában óriási a tömeg, mert a téli leárazások miatt sokan vásárolnak. A háromfős, csajokból álló baráti társaság épp egy üzletben próbálgatja az új ruhákat.
- Szerinted milyen? Fordul barátnőjéhez Sophie.
Ashley szinte fel sem pillant, úgy válaszol: - Nagyon jó! Bár az a lila, macis top szerintem jobban áll neked, mint ez.
- Jó, akkor most felpróbálom a lilát, de a szoknyát egyelőre magamon hagyom- illegeti magát elégedetten a tükör előtt Sophie.
- Nagyon jó ez a farmerszoknya, pont olyan, amilyenre vágytam!
Közben a harmadik barátnő, Jennifer is kikukucskál a szomszédos próbafülkéből.
- Jaj, csajok, holnaptól tornaórákra kell járnom. Nem jön rám ez a nadrág, pedig annyira tetszik!
A másik két lány egymásra mosolyog.
 - Mindig elhatározod, hogy beiratkozol aerobikra… Hiszem, ha látom – nevet gúnyosan Ashley.
Sophienak és barátnőinek kedvenc délutáni időtöltése, higy felpróbálnak minden ruhát, ami csak megtetszik nekik a boltokban, magukra fújkálják a parfümöket, legalább húsz pár cipőt fölvesznek, miközben divatbemutatót rögtönöznek az üzletekben, csak úgy, kedvtelésből. Imádnak vásárolgatni, de már az is élvezetet jelent nekik, ha beöltözhetnek a trendi cuccokba. Hiába, a divat nagy úr, s kizárt, hogy olyan ruhát vegyenek fel, ami tavalyi modell. Az pedig egyenesen szentségtöréssel érne fel, ha a rajtuk lévő ruhának nem lenne márkája, mert ők hárman a divat szerelmesei.
- Ez a szoknya szuper! Muszáj megvennem! – lelkendezik Sophie.
A másik két lány enyhén grimaszolva néz rá. Sophie ezen a  héten már a harmadik bevásárló körútján jár a plázában. Igaz, hogy most mindenhol leárazások vannak, de ez azért már Ashleyéknek is túlzás. Mindketten tudják, ha Sophie elhatározza, kell neki ez a szoknya, akkor- kerül, amibe kerül – addig nem nyugszik, amíg a magáénak nem tudhatja.
- Futja még a zsebpénzedből? – kérdi furcsállva Ashley.
- Azt már rég elköltöttem, de ma este kérek az őseimtől. Tutira adnak majd. Most beszéltem meg az eladóval, hogy félreteszi nekem a szoknyát, a macis felsőt, a táskát és azt a karkötőt. Szépek, nem? – mutatja az ékszereket Sophie, és hozzáteszi: - Holnap majd eljövök értük. Sőt, ha lesz nálam pénz, szerintem egy új csizmát is veszek magamnak.
- Jó neked! Én havonta csak egy húszast kapok új ruhákra. Azt pedig már mind elköltöttem… - szól irigykedve Ashley.
Sophie baráti köre csupa olyan lányból áll, akinek szülei tehetősek. Mind nagy kertes házban laknak, és a családjuknak legalább két autója van: egy anyué és egy apué. Ők azok a csajok, akik évente egyszer külföldön nyaralnak, s télen, ha tehetik, síelni utaznak a családdal. Mindenük megvan, látszólag a tini lányok gondtalan életét élik. Persze ilyen körülmények mellett ne csodálkozzunk azon, ha Sophiék elkényeztetett lányok: bármit megkapnak, amihez csak kedvük támad, és egy idő után hozzászoknak ahhoz, hogy minden az ölükbe pottyan. Számukra ez természetes!
A múltkor például Sophie kikönyörögte, hogy házimozirendszere legyen a szobájában. Nem zavarta, hogy egyébként már van egy a nappaliban, ahol esténként együtt szokott tévézni a szüleivel, neki saját kellett.
- Apuuu! – mondta azzal a hangsúllyal, amitől apukája azonnal elolvadt. – Penelopeék most vettek házimozit, kapott hozzá egy csomó tök jó DVD-t! Nekem mikor lesz? – nyafogott tovább. – Annyi jó film van, amit meg kell néznem! Az összes Harry Pottert megvehetnénk, meg a Gyűrűk Urát, meg a Tróját, meg… meg mindent –Sophie olyan hevesen magyarázott, hogy szinte nem kapott levegőt.
- Kislányom – szólt megjátszott szigorúsággal a papája - , miből gondolod, hogy neked mindent azonnal lehet? Miért nem elég az a házimozi, ami most van?
- Jaj, apu! – görbült sírásra Sophie szája – Annál már százszor jobbakat is lehet kapni. A Penelopeéké állítólag a legobb, legszuperebb, ami csak létezik. Nekem is olyan kell! – dobbantott a lábával durcásan.
- Ajjaj! – szólt a papája. – Úgy látom, a dölyfös királylány nem nyugszik, amíg nem teljesülnek az óhajai. Azt hiszem, jobb, ha engedek az akaratának, mielőtt még bosszút forral ellenem. Majd beszélek az angyalkákkal, jó? – nevetett az apukája.
Persze Sophie a legjobbkor hozakodott elő a kívánságával: karácsony közeledtével ugyanis a szülei még a szokottnál is engedékenyebbek voltak vele. Jómódúak lévén, nekik egyáltalán nem okozott gondot az ajándékvásárlás: anyai korlátok nem léteztek, tényleg szinte mindent megengedhettek maguknak, és mindent megvehettek egyetlen lányuknak.
És lássatok csodát, két hát múlva a házimozirendszer ott állt becsomagolva a fa alatt…
Jellemző Az is, ahogy Sophie gondolkodik azokról, akik szerényebb körülmények között élnek. A szülei nem felejtették el, hogy egykor ők is a nulláról indultak, és rengeteget dolgoztak azért, hogy ebben a jómódban éljenek. De lányuk ezt mintha nem fogná fel: ő és barátnői ugyanis lenézik azokat, akik nem márkás ruhákban járnak, akik nem tudják megvenni a legújabb és legtrendibb mobilkészüléket és így tovább. Ebből a szempontból Sophie nem mondható átlagos tininek. Neki és két legjobb barátnőjének tényleg csak egy dolgon jár az esze: a legmenőbbé válni a suliban.
- Oké, csajod, akkor holnap találkozunk a suliban! – búcsúzik tőlük Jennifer. – Ne feledjétek, holnap be kell mutatni, hogy ki milyen új rucit vett magának!
- Én most szólok, hogy holnap a piros minimben jövök, ezért, Ashley, te ne azt vedd fel! – kiabál Sophie a barátnője után.
Ha valamit igazán utál, az az, hogy Jenniferék majmolják őt. Észrevette, hogy utánozzák az öltözködését és a stílusát. Amikor levágatta a haját, Ashley is hasonló fazonnal jelent meg a suliban, Jennifer pedig rendszeresen ugyanolyan ruhákat vesz magának, mint ő. Ilyenkor persze Jen – többnyire így szólíttatja magát – megjátssza az eszét, és tettetett sajnálkozással kér tőle bocsánatot: Jaj, Sophie, neked is ilyen pólód van? Nahát, ha ezt tudom, biztosan a másikat veszem meg. – Majd elégedetten elmosolyodik. – Na sebaj, legalább van egyenszerelésünk…
Jennifer az a típus, akinek nincs igazi egyénisége, véleménye, ezért majmolja a divatot és néha másokat. Alapjában véve rendes lány, de mélyenszántó beszélgetésekre vele nem lehet számítani. Persze a srácok nem is ezért bomlanak utána: Jennifer 187 centi magas- és csak azért nem igazi manökenalkat, mert a derekára felszedett pár kilót ebben az évben. A magassága miatt azonnal kitűnik a tömegből, ehhez jön még a rövid, tépett, barna haja, olyan mint Alyssa Milanóé a Bűbájos Boszikból, amikor rövid frizurát viselt. Az amúgy nagy titok, hogy éppen a sorozat hatására választotta Jennifer ezt a rövid fazont, ami – a többi lány számára fájó, de igaz – nagyon jól áll neki. Csibészes lesz tőle az arca, s olyanná teszi, mintha eredeti figura volna.
Sophie vidáman ér haza a vásárlásból. Anyukája éppen vacsorát készít a konyhában, amikor a tini lány odalép hozzá:
- Szia, anya! – nyom egy puszit mamája arcára.
- Milyen napod volt? – érdeklődik az anyukája.
- Szuper! – lelkendezik Sophie. – Félretetettem magamnak pár cuccot az egyik kedvenc boltomban.
- Nahát, micsoda meglepetés! – viccelődik a mamája. – Csak nem újabb szállítmány ruha érkezik hozzánk hamarosan? Lassan turkálót is nyithatnánk, nem gondolod?
- Jaj, anyuuu! Majd meglátod, milyen szépeket választottam. Különben is, mindjárt itt a Valentin-napi bál, arra szereztem be néhány új cuccot – feleli hetykén Sophie.
- Az más, ha bálra vásároltál, akkor mindent megveszünk, amit csak szeretnél! De az árát inkább apádtól kérd, mert a konyhapénzből már nem tudok kiszorítani az új ruháidra. Legfeljebb ha ebben a hónapban már nem eszünk… - neveti el magát a mamája, hisz hozzászokott ahhoz, hogy lány hétről-hétre egy rakás új holmival tér haza, sőt, talán titkon még támogatja is őt ebben. Hiszen melyik szülő ne adna meg mindent egyszem gyermekének? Sophie édesanyja lánya felhőtlen boldogsága láttán egészen meghatódik.
- Igazad is van, kicsim – gondolja magában. – Ne törődj semmivel, csak érezd jól magad a bőrödben. Jobb is, ha nem tudsz arról, milyen nehéz most minden… - sóhajt fáradtan és alig hallhatóan. Sophienak csak az új ruháin jár az esze, ezért észre sem veszi anyukája kissé gondterhelt tekintetét.
- Felmegyek a szobámba! – kiáltja oda. – Majd szólsz, ha kész a vacsi? Nagyon éhes vagyok ám!
- Persze, menj csak! – feleli halkan a mamája.
Sophie szobája tökéletes tükörképe a lány gondtalan életének: olyan, akár egy valóra vált álom. A halvány rózsaszín falakon rengeteg állatos poszter és megannyi kép lóg: bohócok, tengerből kiugró delfinek, naplemente és gyönyörű tájak. Persze Sophie kedvenc zenekarai és sztárjai sem hiányozhatnak. Ágya, a fölötte díszelgő baldachintól, olyan, mint egy kis hercegnő fekhelye, Rajta plüssállatok egész serege sorakozik – gyerekkori játszópajtások, akiktől Sophie még mindig nem tud megválni. Jakekel, a rózsaszín nyuszival alszik, a Thomas nevű hófehér pihe-puha macska a lábánál hever, Zizi pedig egy édes mackó, akihez még a takarítónő sem nyúlhat, mert ő Sophie kedvence.
A hatalmas szekrény ajtaját nem lehet becsukni, mert annyira sok ruha van már benne. Sophienak minden héten eszébe jut, hogy talán át kellene néznie a ruhatárát, és ki kellene válogatni a régi darabokat, de egyre csak halogatja a rendrakást. A pakolásra egyébként sincs gondja, mert vagy az anyukája, vagy a bejárónő mindent megcsinál helyette… A ruhásszekrény mellett óriási tükör áll, amely órákig tudna mesélni arról, hogy Sophie mennyit tollászkodik előtte minden áldott nap. Saját tévé, házimozi, sminkasztal, rajta ezernyi üvegecske, kozmetikumok, parfümök, rúzsok és festékek garmadája. Sophie a felét sem használja, de szenvedélyesen gyűjti a drága piperéket.
- Jössz vacsorázni? – nyit be hozzá az anyukája. – A kedvencedet főztem, spagetti carbonarát.
- Jövök. Farkaséhes vagyok. Megint csak ketten vacsizunk? – kérdi kissé elszontyolodva Sophie.
- Édesapád ma este is sokáig dolgozik – jön a megszokott válasz.
Sophiék azért élhetnek ilyen fényűzésben, mert édesapja egy jól menő vállalkozást irányít. Papája rengeteget dolgozik: évek óta éjszakába nyúlóan hajt azért, hogy családjának mindene meglegyen. Sophie mamája finoman mondogatja már, hogy elég a sok munkából, ám a férfi hajthatatlan. Azt mondja, most fut a szekér, nem szalaszthatja el a nagy lehetőségeket. Sophienak sokszor nagyon hiányzik az édesapja. Jól kijön az anyukájával is, de ő néha túlságosan szigorú. De a papa teljesen más. Ő mindig megértő, és Sophie bármilyen problémájával fordulhat hozzá.
Amikor nagy baj történik vele – mint nyolcadikban, amikor bukásra állt - , akkor az édesapjával beszél a gondjairól. Ő sosem szidja le a rossz jegyek miatt, inkább rögtön kitalál valami megoldást: például a kapcsolatait kihasználva azonnal magántanárt hívatott hozzá. Vagy amikor Sophie az első randijára készülődött: az anyukája nem akarta elengedni, ám az apja hatására végül elmehetett. Apukája az engedékenyebb, a higgadtabb, de – mint minden lányos apuka – féltve őrzi kislányát. Büszke arra, hogy Sophie a matekot leszámítva jól tanul. Hiszen a lányának nem akármilyen jövőt tervet: szeretné, ha jogi egyetemre járna, ehhez pedig minden anyagi feltételt biztosít.
- Hogy sikerült a matekdogád? – kérdi vacsora közben Sophietól a mamája.
- Görbülni fog. Legalábbis remélem – köhint Sophie. – Utálom a matekot. És a tanárnő is olyan gáz!
- Ne hisztiz, kislányom! – szól rá szigorúan a mamája. – Ismerem Miss Palmert, és egyáltalán nem olyan szörnyeteg, mint amilyennek te beállítod. Különben is, egyelőre messze vagy attól, hogy te mondd meg, mit szeretnél tanulni és mit nem.
- Jól van, ne húzd fel magad! Nézd, apa hazajött! – pillant ki a családi ház ablakán, amikor behajt az udvarra az édesapja.
- Legalább ma este együtt fejezzük be a vacsorát! – kiált lelkesen az édesanyja, és már hoz is egy tiszta terítéket az asztalra.
- Sziasztok! – lép be az ajtón a férfi, majd sietve hozzáteszi: - Ma nagyon fáradt vagyok, gyorsan lezuhanyozom és lefekszem! Nem gond, ha kihagyom a vacsorát?
- Nem, dehogy, már megszoktuk – mondja letörten Sophie anyukája. Újra eszébe jutnak azok a borús gondolatok… Próbálja ugyan elhessegetni magától őket, de egyre kevésbé sikerül. Sírógörccsel küszködik, bár visszafogja magát. Sophie észreveszi, hogy édesanyja elszomorodik, ezért úgy dönt, vele marad, és segít leszedni az asztalt. Próbálja jobb kedvre deríteni az anyukáját, de hiába minden erőfeszítés. A jól bevált vicces sztorik arról, hogy melyik fiú milyen idétlenül udvarol Sophienak, most nem csal mosolyt édesanyja arcára. Sőt! Sophie látja jól, hogy anyukája a könnyeivel küszködik, pedig ezt az erős asszonyt csak ritkán látta sírni.
- Mi a baj, anya?
- Semmi, kicsim, nem érzem jól magam. Feküdj le, későre jár!
Ahogy Sophie belép rózsaszín szobájába, ismét derűs lesz a világ. Eszébe jutnak új ruhái, s azonnal elfelejti édesanyja szomorúságát. Azt tervezgeti, milyen jó lesz majd villogni a vadiúj felsőben, ami nagyszerűen illik a piros szoknyájához. Ez a gondolat elégedettséggel tölti el, úgy érzi, minden a legnagyobb rendben van.